Terhesnapló 4. - Az utolsó hét aggodalmai

Túl vagyunk a 38. héten, a mai nappal már betöltött 39. héten járunk! Ez a hét is zsúfoltra sikeredett, Olival minden abszolút rendben van, egyre inkább úgy tűnik, hogy mégsem akar nagyon hamar kijönni, lubickol, mint hal a vízben és a jóslófájásokat is elvitte a víz…

Oli egyébként még mindig nagyon aktív, nem igazán kell odafigyelnem a magzatmozgásra.

Az NST-n már régi ismerősként köszöntenek a dolgozók és a „megmaradt” kismamák, szám szerint kettő, ugyanis rajtunk kívül már mindenki megszült, akivel együtt kezdtünk el járni.

A vizsgálatok sűrűsödnek még mindig, meg a telefonok is a családtagoktól, ismerősöktől, hogy egyben vagyunk-e még. Bevallom őszintén, jól esik, hogy ennyien gondolnak ránk, de kezd fogyni a türelmem a napi 4-5 telefon után, plusz még a közösségi oldalakon is érdeklődők hada üzenget. Ráadásul Mr. Mimit még a munkahelyén is mindenki lépten-nyomon megállítja és kérdezősködik, így ő is napközben felettébb idegesen hív már fel, hogy még mindig nem megyünk szülni?!

EMBEREK, MÉG VAN EGY HETÜNK! Az egyébként számomra érthető dolog, hogy a közeli családtagok és barátok érdeklődnek, de, hogy ilyenkor még azok is folyton betalálnak, akik mások magasról tesznek az emberre! A mélypont még nem volt meg, de lelkiekben már készülök a „gyerek még nem maradt bent” megjegyzésre.

A hangulatom egyébként nagyon ingatag, egész várandósság alatt nem voltam ennyire nyűgös és sírós. Remélem, hogy ez valamiféle hormonszint változást jelent, ami esetleg arra utalhat, hogy azért lassan beindul valami.

A negatív gondolataimra és a hangulatingadozásaimra az is rátett egyébként egy lapáttal, hogy beteg vagyok újra. Most éppen fül-és mandulagyulladás, a fülem évek óta nem volt begyulladva, úgyhogy próbálok minél hamarabb meggyógyulni és erősödni, hogy ne legyengült állapotban menjek a szülőszobára.

Az elmúlt napokban azért néhány következtetést sikerült levonnom a várandósággal kapcsolatban:

  • A következő gyerkőcöt nem akkorra fogjuk időzíteni, amikor influenzás időszak van.
  • Mindenhol azt hangsúlyozzák, hogy ha teheti, akkor a kismama ne menjen tömegbe influenzás időszakban, de akkor ne kelljen orvoshoz menni heti 2-3x, úgy, hogy az ember 2-3 órákat várakozik tömegben, a tömegközlekedésről nem is beszélve.
  • Soha ne mond meg a férjeden kívül senkinek, hogy mikorra vagy pontosan kiírva, mondj inkább későbbi időpontot.

A pocakom meg egyre csak nő, feszít, nem kényelmes már sehogy sem, Oli szétpasszírozza a húgyhólyagomat, érzem, hogy a csípőm csúszik szét, fáj a szeméremcsontom rendíthetetlenül. Már nem esik jól semmi sem, sem az ételek, sem a masszírozás, az egyetlen dolog, ami szerintem hiányozni fog, az az érzés, ahogy Oli odabent rugdos és kommunikál velem. És most még osztozkodnom sem kell senkivel sem rajta.

Bizonyos szempontból jó lenne, ha még egy kicsit bent maradna, úgy érzem, hogy jobban meg tudom védeni, amíg bent van. A kis kuckójában, a magzatburokban védve van a betegségektől és még sok más mindentől is. Gyomorgörcsöm van attól, hogy ha megszületik, elkaphat valamit, és már az első hetekben beteg lesz, viszont nem kérhetek meg mindenkit, hogy adjanak nekünk néhány hetet, legalább amíg az influenzás időszaknak vége lesz. Így is mindenki arról beszél, hogy mennyire várja már, és hogy szóljunk mindenképpen, ha megszületett, mert jönnek majd látogatni. Itthon már kifejezetten paranoiásnak tartanak, görcsösen azt figyelem, hogyha valaki hazajön, kezet mos-e alaposan, hová rakja a cuccait, átöltözik-e. Hogy nézne már ki, ha idejön valaki látogatóba, én meg mindenkitől megkérdezem, hogy ugye nem vagy beteg, náthás és alaposan kezet mostál?!

Jó érzés, hogy ennyien törődnek velünk és már most ennyire szeretik a kislányunkat, pedig még nem is találkoztak vele. De közben tele vagyok félelemmel, ami miatt lelkiismeret furdalásom is van, hogy ilyen gondolatok járnak a fejemben. Érdekes egyébként, hogy attól viszont egyáltalán nem tartok, hogy nem tudom megfelelően ellátni vagy ne tudnánk róla gondoskodni, nincs bennem görcs a szoptatással kapcsolatban sem.

Az eddigi nyugodt lelkiállapotom elszállt, most tényleg úgy érzem, hogy pihenésre és nyugalomra van szükségem, nem orvoshoz mászkálásra és arra, hogy órákat töltsek el, beteg, köhögő emberek között a váróban, hogy még inkább rosszul érezzem magam és attól tartsak, hogy na, mikor fogok elkapni még valamit. Azt hiszem, rám férne már egy kis napsütés, sokat dobna a hangulatomon.

Oli kuckója abszolút kész van, sőt mondhatnám úgy is: ha hamarosan nem jön ki, akkor amit Mr. Mimivel megcsináltunk, azt én szét fogom szépen lassan szedni, mert szinte mindennap eszembe jut valami, amit még lehetne rajta változtatni. Szívem szerint megkérném Mr. Mimit, hogy dugja el a decoupage ragasztómat és legfőképpen a sötétben fluoreszkálós festékemet, mert lassan minden világítani fog éjszaka, ami persze olyan szempontból jó, hogy két pisilés és oldalba rúgás közepette, amíg nem tudok visszaaludni, van mit nézegetnem..

Mimi

2013. március 01.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(13 hozzászólás) 

2013 03 08. 12:46
Kedves Mimi!
Gratulálok Oli érkezéséhez! Sok boldogságot!
→ válasz erre
2013 03 14. 14:19
@irina: Igyekszem a sarkamra állni és figyelmeztetni őket, de azért elég kellemetlen dolog na! :)


@manocska20100801: Köszönöm szépen! :)
Egyébként Manguszta takarós tippje tényleg jó, mondjuk én Olit tekerem bele takaróba, így kicsit védettebb.
→ válasz erre
2013 03 20. 13:32
Szia Mimi,
hogy vagytok? Mikor olvashatjuk a szülésbeszámolódat? Már nagyon kíváncsi lennék rá!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (13) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?