Terhesnapló10 - Liza: A döbbenetes telefonhívás (9.hét)
Hétfő délelőtt két értekezlet között egyszer csak rohan utánam az asszisztensem, hogy csörög a magán telefonom, hátha fontos. A szülészorvosom asszisztense volt és kedves, bájos, vidám hangon közölte, hogy le kéne mennem másnap Győrbe, mivel a citológiai leletemet szeretnék megmutatni egy másik orvosnak, aki nagyon híres szakember és amúgy nyugodjak meg, csak egy kis polipról van szó, ami normális, de ők minden leletet egyeztetnek ezzel az orvossal. Igen fura volt, de belementem, hogy lemegyek. Kinéztem egy vonatjáratot, illetve a térképen megnéztem, hogyan jutok a rendelőbe, de a férjem ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigyen le kocsival.
A győri rendelőben rengeteg hölgy ült. A recepció a váróban volt, ezért természetesen mindenki hallotta, hogy Budapestről jöttem, és hogy az asszisztens rögtön tudta, hogy ki vagyok és azonnal szólt az orvosnak, hogy itt vagyok. Amint kijött egy páciens az orvostól, az orvos üdvözölt, és mondta, hogy szólt egy kolléganőjének, akivel konzultálni szeretne velem kapcsolatban, ő nem sokára megérkezik, és akkor én következem. Nos, már a telefonhívás is fura volt, de ekkor már biztos voltam benne, hogy valami nincs rendben, mert túl sok figyelmet kapok. Hogy eltereljem a figyelmemet, elővettem a laptopom, hogy dolgozzak. Na ezek után egyértelmű volt a várakozó hölgyek lesújtó pillantásaiból átszűrődő vélemény: Vajon ki ez a pesti nő, aki annyira fontos, hogy dolgozik a nőgyógyászati rendelőben, és naná, hogy vele külön foglalkozik az orvos…
Bementünk az orvoshoz, leültünk a kanapéra, majd 2 perc csönd. Az orvos csak nézett ránk, és kereste a szavakat, aztán nagyon lassan elkezdte magyarázni, hogy ő mindenképp őszinte kell, hogy legyen, és még semmi sem biztos, de neki el kell mondania valamit. Elmondta, hogy zseniális a szülészorvosom, mert ő olyan módszerrel veszi a citológiai leletet, ami pár éve terjedt el Magyarországon és nem sokan tudják, és ha nem ilyen mintát vesznek tőlem, akkor ki sem derül, hogy milyen állapotban vagyok. Ez után odaült a monitorjához és megmutatta a leletemet, amin egy csomó féle színű folt volt és elkezdte magyarázni, hogy melyik sejt rákos és melyik nem, és jó sok mondat telt el, mire kiderült, hogy az a bizonyos polip rákos, de nem tudjuk, hogy mennyire terjedt szét, és ezt most meg fogja vizsgálni. Annyira drámaian adta elő, hogy a férjemmel értetlenkedve néztük, hogy most azt közli-e az orvos, hogy halálos beteg vagyok vagy miről van szó? De ő egyre csak azt ismételgette, hogy először meg kell vizsgálnia, csak utána tud bármit is mondani.
A vizsgálat több, mint fél órás volt, és eléggé kellemetlen. Ugyebár amikor növekszik a méhünk, nem túl jó érzés, ha egy kacsával molesztálják, ráadásul szemben velem a falon nézhettem egy nagy monitoron, ahogy vattákkal meg gézlapokkal babrálják a méhszájamat, ecettel meg jóddal törölgetik és közben azon szorongok, hogy rákos vagyok, de hogy ez mit is jelent valójában, azt nem tudom…
A vizsgálat után az orvos megkönnyebbült, ez egyértelműen látható volt rajta, és bár továbbra is úgy vélekedett, hogy ennek a történetnek még nem értünk a végére, azt mondta, hogy elvileg ez egy műtéttel eltávolítható, és a magzat is megszülethet, mert úgy tűnik, nem terjedtek tovább a rákos sejtek. Megkérdezte, hogy kit választottam szülészorvosnak, és mondtam, hogy egyértelműen őt, aki ide küldött most, erre annyit mondott, hogy ez megnyugtató, mert ő nagyon jó orvos, aztán megadta egy nőgyógyász orvos számát, aki nemzetközileg is elismert, éppen Amerikában van, de egy hét múlva újra Magyarországon lesz. Ő fog megműteni. Végül is a helyzethez képest jó hírt közölt, de ekkor én már pityeregtem, nem tudtam visszatartani az érzelmeimet. Talán fel sem fogtam igazán, hogy mi történik…
Liza , 2016. november 25.
