Terhesnapló 6. - Lassan félidő!

Az itteni szokások szerint sok helyen már most a nappalikban díszeleg a feldíszített műfenyő. Félre ne értsetek, nem vagyok kukkoló, de néhány ház ablakán elférne egy függöny. A párom is szeretné mihamarabb feldíszíteni a fát, de én ragaszkodom a szokásainkhoz.

Édesanyámmal már készülünk a karácsonyi menüvel. Idén én csinálom a töltött pulykát, ő pedig a töltött káposztát, és nálunk tartjuk az ebédet, vacsorát – majd a munakhelyi beosztásom eldönti, hogy mikor eszünk. Az ajándékokat is beszereztem már. Szerencsére el tudtam szabadulni itthonról egyedül, hogy elintézzem a vásárlást.

Összefutottam anyuékkal a bevásárló központban és beültünk egy kávéra. A mézeskalács ízű tejeskávé teljesen felélénkített, anyukám pedig a fekete erdő forró csoki mellett voksolt. A dobozok még csomagolásra várnak, pedig minden nap elhatározom, hogy este bebugyolálom őket. Persze éjfélkor általában arra kelek Molly szobájában, hogy jobb lesz, ha inkább elteszem magam holnapra. 

Kezdek egyre jobban fáradni, és az alvás is egyre kényelmetlenebb. Pedig hol van még a vége?! Molly felébredt múlt hajnalban, és miután visszadugtam őt az ágyába, megkért, hogy maradjak még ott vele egy kicsit. Nos, ebből az lett, hogy majdnem két és fél órát aludtam az ágya melletti szőnyegen. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy milyen állapotban keltem fel.

A héten kaptam levelet a kórházból. Január 6-án megyek ultrahangra, 8-án pedig a császáros konzultációra. Egy barátnőm tanácsolta, hogy addig írjam le egy papírra azokat a kérdéseket, amikre szeretnék választ kapni. Most már egyre pozitívabban és határozottabban állok a dologhoz, és kezd kialakulni egy kép a fejemben, hogy ezúttal másképp fog világra jönni a gyermekem.

Arra is nagyon kíváncsi vagyok, vajon fiú lesz-e vagy kislány. Nekem van egy megérzésem, de úgy döntöttem, hogy Veletek majd a születéskor osztom meg, hogy milyen nemű emberkével bővült a családunk. Lassan a félidő felé közelítek, ma a 17. hét ötödik napjánál tartok.

A hét elején nyílt egy magyar élelmiszerbolt a közeli városkában. Végtelenül örülök ennek, hiszen ez Skócia első magyar üzlete. Persze a nyitást követő napon mi is elmentünk. Provance-i krémes melegszendvicsre vágytam már hetek óta, és szerencsére árultak is melegszendvics-krémet hozzá. A kötelező túrórudi mellett még vettem egy pár apróságot, de majd az ünnepek előtt ellátogatok oda megint. Úgy éreztem a boltban magam, mint egy kisgyerek, aki a születésnapi-karácsonyi ajándékait készül kibontani.

Sajnos rossz hírt kaptam otthonról. Édesapám feleségének az apukája elhunyt. Már régóta szenvedett Alzheimer kórtól – nem csak ő, hanem az egész család. Az elmúlt fél év alatt szegény nagyon leépült, fizikailag is. Három napja beszéltem apukámmal, és mesélte, hogy az öregnek áttétes gyomorrákja van, amiről senkinek sem volt tudomása.

Tegnap kaptam az üzenetet, hogy örökre eltávozott tőlünk a papa. Nehezen szedtem össze magam egy ilyen hír után, pedig nem volt közvetlen családtagom. Szeretnék most otthon lenni velük, támogatni őket, de sajnos erre nincs módom, és nem is tudom, hogy egyáltalán mikor megyek haza legközelebb. 

Léna