Terhesnapló 6. - Kezdődhet a pihenés!

Ez a hét már jóval nyugalmasabban telt, mint az előző jó néhány, de szokásomhoz híven ezúttal sem maradt ki a kórházi látogatás. A Kicsivel minden rendben, most én voltam a „bűnös”. De erre majd később visszatérek.

Ideje egy kis pozitívumot is belepasszírozni a történeteimbe, így elújságolom, hogy mától megkezdődött a szülési távollétem a munkahelyemtől! A tervezettől egy hónappal korábban ugyan, de végre nem kell többé mennem. Nem is igazán tervezem, hogy visszamegyek oda dolgozni. Szeretnék tanulásba fogni, kitanulni egy olyan szakmát, amire mindig is vágytam. Egyelőre idén nem tudom elkezdeni, viszont jövőre mindenképp belevágok! Fiatal vagyok még, egy szakma nem elégít ki, és bővíteni szeretném a látókörömet. Nem tudom, hogy a munka befejezése, vagy a csodálatos napsütés miatt, de tele vagyok pozitív energiával.

Gőzerővel készülünk Molly harmadik születésnapjára, ami vasárnapra fog esni. Hagyományosan én már 24-én el szoktam kezdeni ünnepelni, hiszen az én harcom már akkor megkezdődött Molly világra jövetelével, habár a kis hercegnőnk csak január 26-án, éjszaka látta meg a napvilágot – vagyis a holdvilágot. Eddig minden évben én készítettem neki a tortáját, ami nem kis munka szokott lenni az ő elképzelései alapján, viszont idén kész tortát veszek neki. Rátaláltam egy helyre, ahol csodálatos tortákat készítenek, ráadásul a kedvenc mesehőse, Peppa Pig is a repertoár között szerepel. A sütés így sem fog elmaradni – család és barátok fogják köszönteni Molly-t a jeles napon.

A héten sikerült megvennünk álmaink babakocsiját a Kicsi számára. Molly büszkén csodálta és próbálgatta a testvére járgányát, engem pedig jó érzés töltött el, hogy még egy dolog ki lett pipálva. Szerencsére több nagyobb dolgot már nem kell vennünk.

No, de hogy miért is csavarogtam ismét a kórház tájékán?! 17 éves korom óta szenvedek tachycardiától, ami annyit tesz, hogy a szivem gyorsan, szabálytalanul ver. Ezt az egyik szívbillentyűm váltja ki – mivel, ahogy anno elmagyarázták, előrébb áll, mint ahogy kellene -, de a stressz is okozhatja, amiből persze bőven kijutott számomra az utóbbi időben. Sok panaszt nem okoz, de már többször jelentkeztek a tünetek a terhesség ideje alatt.

Az évek során megtanultam kezelni és együtt élni vele, ám a mostani gyakoriság kissé aggasztott, így ellátogattam a háziorvoshoz. Egyből beutalt a kórházba egy gyors EKG-ra, ahol szerencsére mindent rendben találtak. Mivel estenként szokott a panasz jelentkezni, így egy 24 órás EKG vizsgálóval fognak felszerelni a következő pár héten belül. Muszáj mindent alaposan kivizsgálni a császár előtt, biztos vagyok benne, hogy a Kicsi érkezése után meg fognak szűnni a panaszok, és minden visszatér a rendes kerékvágásba.

A legszenzációsabb hír pedig az, hogy nagynéni leszek! Több, mint 9 évvel idősebb nővérem várja szeptemberre a harmadik babájukat. Mégsem az én gyerekem lesz a legkisebb a családban. Anyukánk jól fogadta a hírt, de a Nagyapát szerintem igen csak fel kell majd legyezni. Ő már csak így reagál az efféle hírekre.

Csodálatos 23. hét ötödik napja van ma, hihetetlen, hogy ennyire gyorsan szalad az idő! A közérzetem még mindig kitűnő a körülményekhez képest, de a Magne B6 szedése már kezd elengedhetetlenné válni a sok pocak keményedés miatt.

Léna

Léna, 2014. január 24.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2014 01 24. 22:03
Pocak keményedésre nem magne b6, hanem 500 mg-os magnézium akár napi 3*2-szer. ;-)
→ válasz erre
2014 01 24. 23:15
@makkmarci2: Köszönöm a tippet, ha kifogy a Magne B6 tartalékom, hasznát veszem a tanácsodnak! :)
→ válasz erre
2014 01 25. 17:35
A Magne B6 nekem mensis görcsökre sem elég. Az 500-as Mg meg 6 óra hosszára elmulasztja.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?