Terhesnapló 6. - Éljen a kajálás!
Ahogy az idő előrehaladásával kerekedik a pocakom, az étvágyam is vele együtt növekszik. Már az étel gondolata is éhséget gerjeszt a fejemben, és valljuk be, egész nap azon jár az eszem, hogy mit ehetnék. Már-már aggasztó a helyzet, gondoltam is magamban, hogy egy otthoni védőnéni lehet letolna a rohamos hízásom miatt.
Nem úgy, mint az itteni szülésznő, akinél épp most voltam. Meséltem neki a nagy zabálásaimról, és megnyugtatott, hogy amíg egészségesen táplálkozom, és jól esik, addig egyek annyit, amennyit szeretnék. A másik aggodalmam pedig az anti-D injekció és a vérvétel volt, mivel még mindig nem szeretem a tűvel szúrkálódás bármilyen formáját. Talán látványosabban szenvedtem, mint egy gyerek, de nem tehetek ellene.
Jövőhéten is mennem kell oltásra, akkor a szamárköhögés elleni védőoltást adják be. Amikor Molly-val voltam várandós, ez még nem volt bevezetve, de azóta nagyon megnövekedett a szamárköhögéses megbetegedések száma a csecsemők körében. Most már felajánlják a kismamáknak a védőoltást, amiből persze a baba is kap bent és védettséget élvez addig, amig ő meg nem kapja a sajátját két hónaposan.
A Kicsi egyre jobban bizonygatja azt, hogy jó döntés volt a császármetszés, ugyanis az legutolsó ultrahang vizsgálat óta farfekvésben heverészik. A szülésznő szerint ha már ilyen régóta van ebben a pózban – lassan két hónapja -, akkor minden bizonnyal neki így kényelmes és így is fog maradni. Ez persze nem zárja ki, hogy esetleg befordulna, de arra a nagy mocorgásra nem igazán lennék vevő, így is kifúrja néha az oldalamat a kis hegyes csontjaival.
A 28. hét második napja van ma – igen, ez biztos, a szülésznő megerősített körülbelül egy órája –, a következő látogatás pedig négy hét múlva lesz esedékes. Annyira szalad az idő!
Hétfőn voltam a kórházbanaz EKG eredményért. A nőgyógyászaton. Remélem ti értitek miért oda küldtek, mivel se én, se a nőgyógyász nem értette, hogy miért hozzá kellett mennem. Elég ciki helyzet volt mindkettőnk számára, főleg azután, hogy a számítógépes rendszerben kutakodva sem találta meg az eredményeket – nem mintha értette volna a lényeget, de na, próbálkozni kell.
Fogalmam sem volt, hogy a nőgyógyászhoz utaltak be. A kórháznak ezen a részén mással is foglalkoznak, gondoltam, biztosan tudják, hová kell majd mennem. Végül fél órás keresgélés után megbeszéltük, hogy menjek el a háziorvoshoz, nála biztos hogy megvannak az eredmények. Viszont ha annyira vészes lenne a helyzet, hogy bármit is befolyásol a szívműködésem, arról már hallottam volna korábban, hívtak volna telefonon, így nyugodt vagyok. De ha már ott voltam, megnézték, hogy minden rendben van-e a Kicsivel, szóval azért nem egészen feleslegesen töltöttem el egy órát a kórházban.
Ma a nővérem is volt az első ultrahangján, és átküldte a babájáról készült felvételeket. Még mindig megdöbbent a gondolat, hogy ő is szülni fog még idén, ráadásul így a Kicsi után érkezik majd a Mégkisebb.
Hívogat a töltött paprika illata, ami még a konyhában rotyog. Lassan megtömöm a bendőmet, és amíg Molly alszik, én is álomra hajtom a fejem.
Léna
Léna, 2014. február 28.
