Terhesnapló 6. - Az idilli hét

A születésnapi buli nagyon jól sikerült, a vendégek folyamatosan szállingóztak, Molly egész nap nyüzsgött. Szombat este feldíszítettem a házat, hogy reggelre színes lufik fogadják az immáron hároméves nagylányt. Nagyon tetszett neki a dekoráció, mindenért olyan hálás tud lenni a lelkem - nekem ettől nem is kell több! Nap végére én totál kinyúltam a fáradtságtól - nem úgy, mint Molly, őt este fél tízkor kellett ágyba parancsolnom.

Úgy terveztem, hogy nem főzök különösebben a vendégeknek, elvégre csak egy rövidke babazsúr lett volna az egész a tervek szerint, aztán persze megvendégeltem őket egy jó kis magyaros gulyás-röszti párossal. Örülök, hogy viszonylag nagy család vesz minket körül, nagyon meghittek tudnak lenni az ünnepek.

Szerdán hivatalosak voltunk arra a bizonyos rutin ultrahangra. Ugyebár két hete volt az előző, mikor kérdőjeles diagnózisként megállapították a spina bifida occult-át, és már akkor megnyugodtam az eredmény hallatán, két hét alatt pedig szinte teljesen elfeledkeztem a dologról. Örültem, hogy a Kicsi egészséges, aktív és az csak a bónusz, hogy én is jól viselem a terhességet.

Tehát szerdán nagyon nyugisan indultunk el Edinburghba a vizsgálatra. Odaérve már ismerős kellemes érzet töltött el, habár most nem kacérkodtam az ott szülés ötletével, jobb lesz nekem itt, hisz úgyis több időt kell majd bent töltenem a Kicsivel szülés után, mint egy természetes szülés után és jó, hogy nem leszek egyedül a látogatási idők alatt.

Az ultrahang vizsgálóba egyedül mentem be, Molly megmakacsolva magát nem szeretett volna bejönni, így kint maradtak apával a váróban. Már ismerősként kezeltek a szonográfusok és orvosok - szerencsére mindenki nagyon bájos az egészségügyben. Morbid módon úgy is írhatnám, hogy öröm kórházba járni! Szerintem mindenki jobban érzi magát ilyen környezetben, mint ahol semmibe veszik a beteget, az orvosok pedig a pénzes borítékokkal szemeznek. Itt vajon egyáltalán „divat” az ilyesmi?!

Szóval mosolygós doktornénik pásztázták a monitort, majd közölték velem, hogy a Kicsi gerince mostanra – a 24. hétre – teljesen kifejlődött, nyoma sincs rendellenességnek!!! Velem együtt ujjongtak az „orvos-barátnők”, én felsóhajtva, megkönnyebbülve, könnyektől ragyogó szemmel hagytam el a vizsgálót és ugrottam Alex nyakába. További vizsgálatokra és ultrahangokra nincs szükség, folyhat tovább a megszokott terhesgondozás.

Ma a szülésznőhöz látogattam el. Vele már rég találkoztam, és csak pislogott a sok lelet láttán. Mikor mondtam neki, hogy ennyi izgalom után nem igazán vágyom további gyerkőcökre - akármennyire is imádom az anyaságot -, nem is csodálkozott a hallottakon. Bár az is igaz, hogy még fiatal vagyok, és az évek ezeket az emlékeket is éppúgy meg fogják szépíteni, mint az előző szülésem élményét. A vizeletmintámat megvizsgálva ismét fehérjét talált és felfázásra gyanakodott. Igazat adtam neki, mivel általában, ha meg vagyok fázva, akkor ez le szokott húzódni a húgyutakra is, majd így távozik a bacitanya a szervezetemből. Panaszaim nincsenek, így valószínűleg megúszom az antibiotikumos kezelést, már csak a laboreredményre várok.

Molly megnézte az esti meséjét, a Rózsaszín „párguc”-ot és kezdődhet az esti rutin. Ha minden jól megy, egy óra múlva már én is végignyúlhatok a kanapén és „bűnözhetek” valami nasival.

Léna