Terhesnapló 5. – Box, torna, no meg a cukor

Jövő héten már 24 hetes, azaz 6 hónapos lesz a pici fiam - olyan, fura és jó érzés kimondani -, mivel pénteken már 23+5-nél járunk, nagyon gyorsan telik az idő… Én minden percét ki szeretném élvezni a babavárásnak és megpróbálok ezért minél többet tenni.

Eddig is kívánós voltam, de ennek igazán gátat tudtam szabni. Vannak netes barátnők, akik hasonló idős várandósak, mint én, és lassan bármilyen közösen megtárgyalt téma a kajálásnál köt ki. Oké, oké vannak még témáink, de így, hogy egyedül vagyok, azok némelyikében nem vagyok kompetens.

Nem tudom, ezt hogy sikerült elérnünk, de én is észrevettem magamon az étvágyváltozást. Eddig három főtt tojásnál több nem fért le reggelire, viszont valamelyik nap ez a szám elérte az ötöt. És mivel napok óta a terheléses cukor vizsgálatról beszélünk, így arra is sor került, hogy rájöjjünk: a cukorról is az édességekre asszociálunk. Így csütörtök este hétkor én is epres pitét sütök, nem bírtam már tovább az „önmegtartoztatást”.

A konyhánk visszabútorozva, gletteléstől a karizmaim megizmosodva, de legalább szépen haladunk a baba érkezésére várva. És egyre többször ott van a gondolat a fejemben, hogy lassan szülök. Illetve a tudatalattim beleszövi az álmaimba, pedig még ezen a dolgon gondolkodni még nagyon ráérek.

Kicsit megnyugtat a tudat, ha agyilag képzem magam a nagy napra. Illetve testileg is készülök, hiszen bár sokan nem élnek a terhestorna - esetleg kismama jóga - lehetőségével, én egyre több izmomat fedezem fel minden egyes alkalommal. Úgy néz ki, ha néhány héten belül nem csatlakozik hozzánk újabb csoporttag, akkor egyedül járok majd tornára.

Tényleg ajánlom ezt a mozgásformát kismamáknak, érdemes utána nézni, hiszen a legtöbb városban ingyenesen is található ilyen lehetőség. Tudomásom szerint például a veszélyeztetett terhességnek is különböző szintjei vannak, ha valaki beletartozik ebbe a kategóriába, az nem feltétlenül jelenti, hogy le van tiltva a tornáról. Erről leginkább az orvosától tud tájékozódni, de hacsak nincs szigorú fekvésre ítélve, illetve letiltva az aktív mozgásról - esetleg: vérezgetés, rendszeres fájás, erre való hajlam vagy magzatvízszivárgás miatt -, akkor általában jót tesz neki!

Az utóbbi napok újabb csodája, hogy nemcsak egyre aktívabb pici Békám, hanem hanyatt fekve látványosodik a pocakom ugrándozása, a pici egyre erősebb mozgása. És valahogy ez még közelebb hozza a szívemhez az alatta növekvő pici életet.

Mivel emiatt a bolond időjárás miatt a szobám sem túl meleg, csak néhány másodpercre kapok betekintést a mozgásba, mert ahogy lekerül a takaró és lehűl a hasam, hátrahúzódik. Ha ekkor nem is látványos, azért eléggé érezhető marad a mozgolódás:olyan mértani pontossággal tudja eltalálni a hólyagom, hogy még. De ilyenkor legalább tudom, hogy vele minden teljesen rendben - én pedig nagyon gyorsan keresek egy mosdót.

Csumpi

Csumpi, 2013. június 07.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2013 06 07. 13:04
és a pitéd nagyon guszta!!!
→ válasz erre
2013 06 07. 13:18
Jujjjj az a pite, nyamiii:) Csak így tovább!! - mármint Koppánnyal!!:):)
→ válasz erre
2013 06 08. 07:09
Örülök, hogy jól vagytok! Köszi a képet Bambiról!:-) Csodálatos helyen lakhatsz, múltkor a róka, most ez... Mi is erdő mellett lakunk, bár mi mókusokat kukucskálunk leginkább, néha nyuszi és róka is előfordul és madarak - panelben ébredni madárcsicsergésre - gyönyörű és a téli havas erdei kép..

→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?