Gyöngyszemünk, Nórika

A történetünk 2004-ben kezdődött. 2005-ben házasodtunk össze és elhatároztuk, hogy a nagy esemény után itt az ideje a családalapításnak. Szerettük volna mielőbb unokával meglepni a szüleinket. Ekkor azonban még nem gondoltuk, hogy a meglepetéshez több évnek is el kell telnie.

Mivel a baba nagyon váratott magára, ezért elindultunk a kivizsgálások végtelennek tűnő útján. Először a helyben, itt vidéken lévő kórház meddőségi rendelésén próbálkoztunk, pár tüszőérlelő gyógyszerrel, és mivel nem hozott eredményt, úgy döntöttünk Budapesten folytatjuk utunkat egy budai meddőségi központban

Az utazások és a kimerítő, órákon át tartó várakozások teljesen felemésztettek minket, és amikor az inszemináció sem sikerült, úgy döntöttünk, váltanunk kell, és találni egy másik helyet, egy másik szakembert, egy új lehetőséget. Pokoli 3 éven voltunk túl és igazából senki nem tudta megmondani, miért is nem sikerül teherbe esnem, mi lehet a gond nálunk.

Az internetet böngészve jutottunk el egy elismert szakemberhez. A fórumokon sok jót olvastunk róla, így próba-szerencse alapon felvettük a kapcsolatot az orvossal. Nagyon megörültünk, amikor személyesen is találkozva azt tapasztaltuk, hogy végre emberként kezelnek minket és nem csak egy "sorszám" vagyunk a több száz páciens között.

Már az első kivizsgálás után közölte az orvos, valószínűleg megvan az oka a gyermektelenségnek. Jó pár darab mióma fészkelte be magát a méhembe, amiket műtéttel kell eltávolítani. Nagyon megijedtem! Engem még sohasem műtöttek, de tudtam, hogy nincs mit tenni, vállalkoznom kell a műtétre, ha babát szeretnénk.

Mivel a miómák már akkorák voltak, hogy a méhemet is veszélyeztették, a műtétet gyorsan el kellett végezni. A sikeres műtét után közölte a főorvos úr, hogy mindez nem elég, még egy műtét szükséges, mert annyira sok miómám van. Szerencsére mindkét beavatkozás jól sikerült.

Megbeszéltük, hogy a két beavatkozás után még 3 hónapig természetes úton próbálkozunk, és ha nem sikerül, elkezdjük a lombikkezeléseket. Én már teljesen feladtam a természetes utat, mivel már 4 év telt el sikertelen próbálkozással.

Azonban egy szép júniusi napon, reggel 4 órakor kiderült, hogy az álmaink igenis valóra válhatnak, és ott lehet az a két csík! És ott is volt!!! Nem hittem a szememnek, de igaz volt. Teljesen természetes úton megfogant a mi kisbabánk.

Azóta már ismét eltelt egy év és most itt szuszog nekünk, az egyetlen kis gyögyszemünk, Nórika, aki létezését nagyban köszönheti dr. Vereczkey Attila főorvos úrnak. Köszönjük a segítségét!

Erzsébet

2011. május 26.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(7 hozzászólás) 

2011 05 26. 14:06
A többi orvos adja vissza a diplomáját! Három évig járatták veletek hiába a köröket, egy másik orvos pedig szinte azonnal diagnosztizálta a problémát...

Gratulálok a babátokhoz!!
→ válasz erre
2011 05 27. 06:29
Nem is értem, hogy egy ilyen jól kiszűrhető problémát hogyan lehet nemészre venni, éveken keresztül.... Felháborító!
Gratula a kislányotokhoz!
→ válasz erre
2011 05 27. 08:34
Gratula a babátokhoz! Mivel tudom, min mentetek keresztül, egy szívhang nélküli baba és hormonok után,nagyon örülök, hogy a kálváriátok boldogan ért véget. Nálunk is szerencsésen vége lett a próbálkozásnak, immár tíz hónapos a kis Törpénk!
→ válasz erre
2011 05 29. 13:21
Gratulálok!
Gyönyörű a kislányotok!
Remélem a miénk is siker story lesz(2. IVF).
→ válasz erre
2011 05 29. 14:58
Gyönyörű ez a kislány, rendesen pózol itt a képen, nagyon édi! Tényleg hihetetlen, hogy azokat a miómákat korábban miért nem vették észre!? Kellett ehhez valami spéci vizsgálat? Vagy csak ennyire nem érdekli őket??
→ válasz erre
2011 06 06. 21:18
Kár hogy ilyen soká sikerült fényt deríteni a probléma okára. De ahogy ránézek erre a képre erről a gyönyörű kislányról, úgy gondolom megérte várni! :) Sok boldogságot kis családotoknak!
→ válasz erre
2012 01 21. 17:00
Szerencsére minden jól alakult nálatok. Nekem is miómám van és cisztám is. Valamikor most tavasszal fognak műteni, sajnos már negyedjére. Remélem nekem is lesz egyszer egy egészséges kisbabám...
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?