A lombikbébik hajlamosabbak a cukorbetegségre

Nagyobb eséllyel alakul ki cukorbetegség vagy elhízás a későbbiekben azoknál a csecsemőknél, akik nem természetes módon, hanem egy laboratóriumban fogantak, ezeknek a gyerekeknek az örökítő anyaga ugyanis eltér a többiekétől.

A tanulmány arra is magyarázatot próbál adni, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekek miért hajlamosabbak arra, hogy kis súllyal szülessenek, és az anyagcseréjük sem működik mindig megfelelően. A változás nem magukban a génekben van, hanem abban a mechanizmusban, ahogyan működésbe lépnek vagy kikapcsolnak, vagyis az epigenetikájával.

Carmen Sapienza, a philadelphiai Temple University professzora, a kutatás vezetője azt mondta: ez az epigenetikai különbözőség hatással lehet a magzati fejlődésre, ugyanúgy, ahogy a gének hosszú távú működésére is. Mindez több betegség kockázatát is megnöveli - írja az InfoRádió. Megvan a lehetőség arra is, hogy ezek a génváltozatok továbböröklődnek a lombikbébiként születettek gyermekeire, és elterjednek az emberiség génállományában.

A Human Molecular Genetics című lapban publikált tanulmány készítői vérmintát vettek tíz lombikbébi köldökzsinórjából, valamint a méhlepényből, és tizenhárom olyan magzattól, amelyek természetes módon fogantak. Az így nyert adatokból próbáltak következtetéseket levonni a gének be- és kikapcsolódásának működésére, azaz a DNS metilációjára.

Kiderült, hogy ez a folyamat a mesterségesen fogant magzatoknál sokkal alacsonyabb volt, mint a természetes módon fogantaknál, ugyanakkor voltak olyan gének, amelyek egyszerűen nem akkor aktiválódtak, amikor arra szükség lett volna.

2010. január 13.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2010 01 16. 19:19
szerintem meg 10 eset igencsak keves ahhoz, hogy kovetkezteteseket lehessen levonni...

→ válasz erre
2010 01 18. 10:20
Kisbuta!
Gyakorló PCOS-ként pont ez jutott az eszembe!
Régebben rutinból ajánlották a pcos-s betegeknek a stimulációt és a lombikot!
Így nem nehéz a lombik-ir összefüggést kihozni.....
→ válasz erre
2010 01 21. 14:31
ez nagy marhaság.az én kislányom is lombikbébi,mert nekem mechanikai akadája volt a teherbe esésnek,kivették mind a két petevezetékemet.tök jo terhességem volt 4 kg hiztam,amugy duci vagyok.A kislányom 4350gr született és se én se ö nem cukorbeteg.Amugy én szülésznö vagyok.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?