Hálapénz helyett hivatalosan utalt prémium

 
A szakemberek szerint az emberek hatvan százaléka támogatná, hogy az önkéntes pénztárak szerződjenek a kórházakkal és az orvosokkal, hogy a borítékos pénz helyett az előre fizetett számláról kaphassanak prémiumot munkájukért.
 
Megszüntethető a hálapénz - jelentette ki Skrapszki Árpád, a Magyar Pénztárszövetség elnöke a 15 év elteltével most lezáruló négy, ENSZ fejlesztési program ajánlásait ismertetve a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett egészségfinanszírozással kapcsolatos tanácskozáson.

Az elképzelések szerint a már működő és mintegy 200 ezres tagsággal rendelkező önkéntes egészségpénztárak továbbfejlesztésével lehetne ezt megvalósítani. A kliensek vagy illetményük bizonyos százalékát, vagy egy meghatározott összeget fizetnének be a pénztárak kasszájába, és ebből fedeznék az orvosok, nővérek hálapénzt helyettesítő többletjuttatását.

Így az egészségügyiek valós teljesítményükkel arányosan részesülhetnének a kvázi prémiumból, cserében viszont vállalniuk kellene, hogy egyáltalán nem fogadnak el hálapénzt. Ez a modell persze a hagyományos egészségbiztosítási rendszert kiegészítve, ahhoz csatlakozva valósulhatna meg. A mintát a nyugati országokban bevált metódus, elsősorban a franciaországi jól működő kölcsönösségi pénztár gyakorlata szolgáltatta, a WHO megállapítása szerint ugyanis ott a leghatékonyabb az egészségügyi ellátás.

Forrás: Magyar Rádió Online

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?