Az ügyeletben születő babák esélyei rosszabbak

Sokszor felmerült már az a kérdés, vajon szükség van-e szülészorvos-választásra vagy sem. Hiszen a választott orvos sem biztosíték arra, hogy végül nem épp aznap megy szabadságra vagy konferenciára a világ túlsó oldalára, mikor megindul a gyerek kifelé, meg ugye, nem is két fillért vár el emiatt az orvos a kismamától, ráadásul a szülés nagy részében nincs is jelen, általában csak néhány vizsgálatot végez el, majd a kitolási szakban kerül elő újra.

A fentiek miatt aztán sokan úgy vélik, hogy elegendő, ha az ember lánya a szülés megindulásának biztos tudatában jelentkezik a kórházban, majd megszüli a gyereket az éppen aktuálisan szolgálatban lévő orvosnál – esetleg választ magának egy szülésznőt, bár sok kórházban ezt csak akkor teheti meg, ha ugyanígy tesz orvosügyben is.

Egy újabb kutatás szerint nincs is ezzel az elgondolással baj, ha a gyerek valamelyik munkanapon, munkaidőben gondolja úgy: ideje meglátni a napvilágot. Ám az újszülöttek egy jelentős része kicsit sem hajlandó alkalmazkodni a mi – és persze az orvos – megszokott munkarendjéhez, és előszeretettel választják valamelyik hétvégi vagy ünnepnapot, esetleg abból is az éjszakai-hajnali műszakot.

A brit tanulmány szerint viszont itt már felmerülhetnek problémák: az eredmények szerint azok az újszülöttek, akik a normál munkaidőn kívül jönnek a világra, 70 százalékkal nagyobb eséllyel veszítik életüket oxigénhiány miatt, mint azok, akik hétköznap, munkaidőben születnek meg. A szakemberek szerint a rangidős orvosok hiánya okozza a növekvő kockázatot.

A Cambridge-i Egyetem szakemberei összesen egymillió születést vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok a gyerekek, akik nem munkanapokon reggel 9 és a délután 5 között születnek, nagyobb valószínűséggel veszítik életüket. Az elemzők az oxigénhiányt nevezik meg a fellépő komplikáció okaként, de a Telegraph szerint orvoshiánynak is nevezhetnénk a problémát.

A legutóbbi vizsgálatokat Skóciában végezték, de a probléma egész Nagy-Britanniában fennáll, ugyanis 10 000 élveszülésre 4,2 haláleset jutott munkanapokon, de 5,6 a hét egyéb időpontjaiban.

Számos magyarázat létezik a problémára, néhányan azt állítják, hogy a hétvégén dolgozó személyzet összetétele más, mint hétköznap, és egy szakértő orvos elérése is bonyolultabb, több időt vesz igénybe, mint hétfőtől péntekig – írja az Orientpress. A probléma okát esetleg kereshetjük a hétvégén máshogyan működő orvosi helyiségek, szülészeti szobák vagy műtők számában is.

Az újszülöttek szívverésének (CTG) nyomon követéséhez képzett, tapasztalt orvosok szükségesek, akik képesek korán észlelni a problémát, és azonnal cselekszenek. A fiatal doktorok viszont bizonytalanok lehetnek hasonló esetben.

2010. augusztus 13.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2010 08 13. 14:23
én ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szültem semmi bajunk nem volt etöl .
→ válasz erre
2010 08 13. 15:00
A munkaidőn kívül született gyermekeknél nem kontrollálták (nem különböztették meg) azokat, akik ügyeletes orvosnál születtek és azokat, akik a saját, választott dokijuknál, ugyanezen időpontokban? Vagy a briteknél nincs választott doki? Az eredmények megbízhatósága, értelmezése szempontjából azért ez nem szerintem nem egészen mindegy. Ne lehetne esetleg ezzel kiegészíteni a cikket?
→ válasz erre
2010 08 15. 21:48
...na ja...megint Nagy-britannia,angol kutatások...és nem Magyarország...
Ugyanmár!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?