"Az apák számára is nagy segítség a jelenlétem" – szülés dúlával

Egy szülésre készülő nő manapság sokféle lehetőség közül választhat, hogy és mint szeretné megszülni babáját, kezdve az otthonszüléstől a kórházi medencés szülésen át akár – bizonyos kórházakban legalábbis – segítője is lehet, ún. dúlát is fogadhat. Garai Mixi dúlával beszélgettünk. Fontos, hogy a nekünk legmegfelelőbb döntéshez több információnk legyen arról, mit, miért, hogyan, milyen keretek között tesznek ők azért, hogy a születést segítsék.

A dúla mint kísérő olyan szerepet tölt be, amit valaha a közösség nőtagjai egymás számára nyújtottak. Ma egyrészt sok nőnek nincs olyan közeli hozzátartozója, akit egy ilyen intim helyzetbe szívesen maga mellett lát, másrészt rengeteg nőnek van traumatikus szülésélménye, amit nem volna szerencsés más szüléséhez „odavinni”. A dúla lehet az a személy, aki ismeri a szülés természetét, közeli kapcsolatot alakít ki az anyával, így jelenlétével segíteni tudja számára a folyamat végigélését, ami az esetek legnagyobb részében az anya számára idegen környezetben, egy kórházban zajlik.

Hol "terem" a dúla?

A dúlaszervezetek, illetve dúlakörök vezetői tartják azokat a képzéseket, amelyeknek fontos önismereti tartalma mellett a segítő foglalkozás sajátosságai és a várandósságra, szülésre vonatkozó ismeretek átadása a célja. A képzések részben saját tematikára épülnek, illetve van, aki nemzetközi dúlaszervezet hivatalos trénereként, a szervezet által akkreditált képzést tart. A legtöbb dúla rendszeresen képzi magát és esetmegbeszélőkön dolgozza fel az általa kísért szüléseket, ezek nagyon fontos mentálhigiénés és szakmai fórumok a segítő foglalkozásúak számára. Jelenleg is folyó vita a hazai dúlák között, hogy szakmává kell-e válnia a dúlaságnak, vagy sem.

 

Mit csinál a dúla, hogyan támogatja a vajúdót?

A dúla az a szülés körüli segítő, akit az anya (szülőpár) hív meg a szüléshez, nem a kórház alkalmazottja. Többnyire, de nem kizárólag saját szülésélménnyel rendelkező nő, aki a szülést kulcsfontosságú élménynek ismeri el, és meggyőződése, hogy a nőkben megvan az a tudás, hogy megszüléjék a gyermeküket. A dúla jól ismeri a szülés folyamatát, folyamatos testi és lelki támogatást tud nyújtani az anyának a vajúdás és a szülés során, és az apa számára is meg tudja könnyíteni a jelenlétet. A dúla az őt felkérő anyával általában a várandósság alatt többször is találkozik, megismerik egymást, beszélnek a várandós nő szülés kapcsán felmerülő kérdéseiről, arról, hogy milyen elképzelései vannak a szülésről, esetleg milyen aggodalmak, félelmek emésztik. 

Ez a személyes kapcsolat jó alapot ad ahhoz, hogy a dúla hatékonyan tudja támogatni az anyát a vajúdás alatt, és segítse átlendülni egy-egy holtponton, ha adódik ilyen. A dúla nem akarja befolyásolni a nő döntéseit, ítélkezés nélkül támogatja az anyát abban a folyamatban, amiben éppen ő van.

(Ugyanakkor Magyarországon és külföldön is volt már példa olyan önkéntes dúlaszolgálatra, ahol a dúlák a kórházban találkoztak először a szülni érkező anyákkal, a dúlai gondoskodásnak tehát az előzetes kapcsolatfelvétel nem feltétele, de sokat hozzá tud adni).

A dúlák jól ismerik a természetes, gyógyszermentes fájdalomcsillapító és vajúdássegítő technikákat, mint például a masszázs, az illóolajak használata, borogatás, de legfontosabb, amit nyújtanak az anyának, az a folyamatos, koncentrált jelenlét, az hogy a dúlát nem bizonytalanítja el a vajúdás intenzitása, ami a vajúdó nőből akár önmaga számára is meglepő reakciókat, viselkedést válthat ki. Garai Mixinek az a tapsztalata, hogy az apák számára is nagy segítség a dúla jelenléte, biztonságot ad, ha jelzi, hogy a történések normálisak, és a dúlai jelenlét abban is segítség az apa számára, hogy megtalálja a helyét. Előfordul, hogy a dúla az egyetlen kísérő az anya mellett példáuél egy egyedülálló nők esetén, de a párok sem mind döntenek úgy, hogy az apa jelen legyen a szülésnél (Garai Mixi nagyon fontosnak tartja, hogy a párok erről saját döntést hozzanak, ne válasszák a környezet nyomása alapján gondolkodás nélkül az apás szülést).

A vajúdás és szülés során a dúla egyes döntéshelyzetekben (pl javasolt beavatkozás elfogadása) hasznos információkkal is szolgálhat, ami segíti a tájékozott döntéshozatalt.

 

Bármelyik kórházban lehetséges, hogy dúla kísérje a szülő nőt? Mi a helyzet az otthonszülésnél?

Jelenleg Magyarországon kevés kórházban lehet dúlai kísérettel szülni, azaz kevés az olyan hely, ahol egynél több kísérőt is beengednek a vajúdóval. Hosszú ideje tart a vita arról, hogy a betegjogi törvény adott passzusát hogyan kell értelmezni: egyetlen kísérő beengedését írja elő, vagy akár többet is. Jelenleg az intézmények erről saját hatáskörben döntenek. Egy kísérőt mindenhol kötelesek beengedni, abba nincs beleszólása a kórháznak, hogy az az egy fő ki legyen, de a dúla legtöbbször második kísérő az apa mellett.

Egy természetes szülést szem előtt tartó kórházban jobban fogadják a dúlákat, bár az utóbbi években szűkülnek a lehetőségek még Budapesten is.Talán sokan emlékeznek a Szent Imre kórházban lezajlott, nagy vihart kavaró változásokra, van olyan kórház is (Szent István), ahol az egyes dúlaszervezetektől listát kértek a tagokról, és a szervezet alapvető dokumentumait (pl. etikai kódex) is bekérték. Az általunk megkérdezett szakember szerint minden, a kísérőkre vonatkozó korlátozás sérti a szülő nő önrendelkezési jogát, mivel nem az a kérdés, hogy a dúlának hova van joga belépni, hanem az, hogy a szülő nőnek kit van joga magával vinni.

Otthonszüléshez a szabályozás előtti időszakban dúlák is jártak a bábákkal. A rendelet jelenleg két bába jelenlétét írja elő. Az otthonszülést az OEP nem támogatja, ezt teljes egészében magánszolgáltatásként lehet csak igénybe venni. A bábaszolgáltatóknak a biztosítási díjat, és az egyéb céges működési terheket is a családok által fizetett díjakból kell kigazdálkodniuk.Talán ezért is a jelenlegi gyakorlat inkább az, hogy a bábapárosok nem visznek dúlát, az otthonszülésre készülők, ha szeretnének dúlát felkérni, erről külön megállapodást kötnek.

Mennyibe kerül egy dúla?

Nehéz erre válaszolni, mert nagy a szórás, részben azért is, mert sokan sokféleképp gyakorolják a dúlaságot, és az is változó, hogy ki milyen „extra” szolgáltatást tud esetleg még egyéb végzettsége, tudása révén hozzáadni. A középár 50-80 ezer Ft közötti összeg, az alsó határ 30 ezer Ft, és van olyan is, akinek a díja 100 ezer Ft vagy a fölött van. Ezek az összegek több szülés előtti találkozást tartalmaznak, készenlétet a szülés előtti hetekben, jelenlétet a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt (az anya igényének megfelelően), és legalább egy, szülés utáni, gyermekágyas találkozást. Ugyanakkor van olyan dúlakör is, amely egy kísérleti időszakban önkéntes dúlaszolgálatot biztosított egy Pest megyei kórházban. Ha valakinek nagyon nincs pénze megfizetni, de szeretne dúlai kíséretet, valószínűleg lehet találni olyan megoldást, akár részletfizetéssel, vagy „szociális felajánlással”, hogy ne maradjon kísérő nélkül.

Ajánlott linkek

Garai Mixi/Holdudvar dúlaszolgálat

MODULE -Magyarországi Dúlák Egyesülete

Békés Dúlakör  

Magyar DONA Dúla Szövetség

Sarasvati

Bambina, 2016. április 25.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?