Terhesnapló11 - Zsuzska: A terhesnaplóm utolsó fejezete

Eljött az utolsó terhesnaplóm is. Minden értelemben az utolsó, hiszen pár nap és elérkezik a 40.hét, ami már remélem nem talál minket egyben, illetve már nem tervezünk több gyermeket, így naplót sem lesz miről írni, de majd nosztalgiából olvasgatom ezeket. Mert azért fantasztikus élmény egy csöppséget hordani a szívünk alatt, várni rá, elképzelni milyen lesz. És teljesen mindegy hányadiknak születik, az érzés nem változik, ezt bizton állíthatom ennyi várandósággal a hátam mögött. 

Hálás lehetek, hogy az utolsó terhességem szinte egyáltalán nem volt terhes, eleinte nem volt róka-móka, ami a többit jellemezte, nagyon jól bírtam végig sőt így az utolsó hetekben meglepően jókat is aludtam, pedig ezzel is hadilábon álltam mindig. Oké a meleg egy kicsit bezavart, de ennyi belefért. 

Nem tudom minek köszönhetem, de fantasztikus nyugalom van rajtam. Nem aggódok, nem idegeskedek, hogy jajj mikor bújik már ki, jajj lehet egy óra múlva indul a buli, vagy éjjel vagy akármikor. Pedig ugye így van, már bármikor jelezhet a kicsi, hogy megunta odabent, de valahogy mégsem tesz ez most idegessé, nem fekszem le esténként reménykedve és nem ébredek reggel csalódottan, hogy mégsem történt semmi. 

Terhesnapló

Fizikailag annyira jól vagyok, ha nem tudnám, hogy az utolsó napokat töltjük egyben, azt hinném van még több hetem. Épp ezért megejtettem még egy nagytakarítást is, főztem a fagyasztóba nehogy éhen haljanak amíg nem leszek, rengeteg gyümölcs, lekvár lett eltéve szóval azt hiszem aktívan töltöttem az utolsó heteket, napokat. 

A vizsgálatok szerint is hamarosan babázok, igaz a méhszáj teljesen zárt, de ez ugye változik gyorsan, és bár a méhlepény már eléggé elhasználódott és a magzatvíz sem túl sok, ami miatt nem mozog már folyamatosan, de a köldökzsinórban az áramlás tökéletes, jól érzi még bent magát. Na meg ismeritek a mondást!? "Repülő fent, gyerek bent még nem maradt" smiley

Terhesnapló

Inkább csak az izgat picit, hogy 22-én délután elutazik az orvosom és szeretném az utolsó babámat is vele szülni. Na majd meglátjuk hogyan alakul, mindenesetre jövök majd a beszámolóval! 

Csodálatos babavárást kívánok mindenkinek! 

Zsuzska, 2017. július 17.

 
 
 
Címkék:  

terhesnapló

X
EZT MÁR OLVASTAD?