Új módszerrel szűrhető ki koraszülés kockázata

A Nyugat-ausztráliai Egyetem tudósai egy olyan vérvételen alapuló eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével már a terhesség 18. hetében megállapítható, hogy fennáll-e a koraszülés veszélye – akkor is, ha ennek semmilyen észlelhető tünete nincs. Az áttörés egy korábbi fejlesztéshez kapcsolódik, amelynek segítségével az idő előtti fájásokkal kórházba került nők esetében tesztelték a koraszülés kockázatát.

A Nyugat-ausztráliai Egyetem munkatársai a Torontói és a Calgary Egyetem munkatársaival együttműködésben egy olyan módszert dolgoztak ki, amely azt a vérben fellelhető gén-expressziót azonosítja, amely koraszüléshez vezethet nagy valószínűséggel. Jelenleg ez a teszt számít a piacon a leginkább pontosnak, ami a koraszülés legkorábbi jeleit kiszűri: 86 százalékos pontossággal működik, így számos esetben akár életet is menthet.

A koraszülés a leggyakoribb halálok és fogyatékossághoz vezető ok világszerte a babák körében, és Ausztráliában a születések mintegy 8 százaléka sajnálatos módon koraszülés. Ez azt jelenti, hogy csak itt évente kb. 26 ezer gyerek jön túl korán a világra. (Az arány hazánkban is 8-9 százalék körül mozog).

„Az egyik legnagyobb probléma a koraszüléssel az, hogy a terhesség közepén gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy melyik magzat jön a világra a 37. hét előtt. Ez az új módszer azonban hatékony segítség lehet abban, hogy már a 18. héten tudjuk, mik a kilátások, és így meg lehessen tenni a szükséges óvintézkedéseket” – mondja a kutatást vezető Craig Pennell professzor.

 

Babanet/Medipres, 2016. július 02.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?