Így készülj fel a szülésre – II. rész

Cikkünk folytatásában arra is szeretnénk rámutatni, hogy nem csak nektek, mint leendő szülőknek, hanem a környezeteteknek is fel kell készülnie az új jövevény fogadására, illetve a későbbi feladatokra, de az is nagyon fontos, hogy az utolsó trimeszterben elő legyen készítve az a bizonyos „úti csomag”.

Tesók és házi kedvencek

Ha a második terhességed elébe nézel, sok-sok dolgot már felkészülten tudsz fogadni (bár minden várandósság más és más!); legyen szó akár a rosszullétekről, akár a pocakod növekedéséről, akár a hormonális változásokról. Azonban egy valami biztosan új lesz: az első szülöttnek is valahogy tudtára kell adnotok, hogy kistestvére lesz. A legjobb, ha nem spirázzátok túl, természetességgel kezelitek a helyzetet, leültök vele és egyszerűen elmagyarázzátok, hogy a papa és a mama egy új, második baba érkezése mellett döntött, ami persze nem befolyásolja azt, hogy mennyire szeretitek Őt. Biztosítsátok, hogy bármi érdekli, nyugodtan kérdezhet, megfoghatja a pocakod, nézhettek együtt babaruhákat; a testvér korától függően a lehető legjobban vonjátok be, hogy Ő is várja, és ne érezze magát mellőzöttnek.

Talán néhányak számára meglepő, de a házi kedvenceket is – leginkább a kutyusokra gondolunk, akiket sok családban ma már szinte egyenrangú tagként kezelnek - fel kell készíteni a babával járó változásokra (főleg az első gyereknél). Nem árt időben leszokni az elkényeztetésről, megszagoltatni vele a játékokat; születés után a bébi egy-egy holmiját – többet fognak fel a környezetükből (főleg a hormonális változásokból), mint gondolnánk. Ha nem tudod, hogyan kezeld, nyugodtan olvass utána; a net is tele van jó cikkekkel és könyveket is találsz a témában.

Ne akarj „szuperhősnő” lenni, kérj segítséget

A szülés utáni hetekben a környezet segítsége esszenciális jelentőségű. Akár a másik gyermek és/vagy a házi állatról való gondoskodás terén, akár a háztartásban, akár az újszülött gondozásának rutinjában. Jó, ha már előre magad köré csoportosítod ezeket az „erőforrásokat”, felméred, kire miben számíthatsz. Édesanyád, anyósod biztosan szívesen besegít a főzésben, takarításban, bevásárlásban, de tapasztalt anyukaként jónéhány hasznos tanáccsal is el tudnak látni. Közeli ismerőseid, rokonaid, barátaid pedig olykor elvihetik a tesót kirándulni, pizzázni, mozizni; addig is tudsz egy picit pihenni, két szoptatás között.

Akciós terv a vajúdás kezdetére

Már jóval az első összehúzódások előtt, gondoljátok át, mi a teendő a szülés beindulásakor; kit értesíts, hova és mikor vigyenek. Az orvosoddal ezt lépésről lépésre át tudjátok beszélni, rutinosan el tudja magyarázni, mikor mi a teendő. Olyanokra is gondolnotok kell; mi a legrövidebb útvonal a kórházba, hol lehet ott parkolni, melyik bejáratot lehet használni – ennek megtervezéséhez meg is látogathatjátok azt, így akár a nővérekkel is összeismerkedhetsz.

Készítsd össze a kórházi csomagot

Az utolsó dolog, amin aggódni akarsz, mikor „itt az idő”; hogy vajon hol a fogkeféd, bepakoltad-e? Ezért már hetekkel az időpont előtt, amikorra ki vagy írva, csomagold össze a legszükségesebbeket (WC papír, kicsi ásványvíz, köntös, papucs, meleg zokni, bugyi, egy pár hálóing, kis törülköző, tusfürdő, leletek, iratok, és ha olyan zenemániás vagy, mint én, ne hagyd otthon a zenelejátszódat, fülhallgatódat sem!). A babára is gondolj, pár darab, kb. 56-os, 62-es méretű rugdalózót, sapkát tegyél be.

Plézer Panna, 2017. január 06.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?