Én szeretnék még egy babát. A férjem nem. Mit tegyek?

Kompromisszumok. A legtöbb vitás esetben mindig a közös pontot keressük a férjemmel: ha nem értünk valamiben egyet, megnézzük, mi a közös nevező és ki miről tudna lemondani. De vannak helyzetek, amikor egész egyszerűen nem létezik középút.

Most, hogy az első gyerkőcünk már 3 éves, én úgy érzem, szeretnénk egy kistestvért mellé. A párom nem. Ebben nincsen kompromisszum, nem létezik közös megoldás, nincs olyan döntés, ami kicsit Neki is megfelel, kicsit nekem is. Ez a kérdés fekete vagy fehér; igen vagy nem.

Én szeretnék még egy babát. A férjem nem. Mit tegyek?

Szeretem a férjemet. Az első pillanattól, ahogy megláttam: az első randi óta imádom Őt (persze ezt soha nem vallanám be Neki egészen). Egy fárasztó nap után semmi másra nem vágyom, mint hogy odakucorodjak mellé a hatalmas franciaágyunkban, és Ő simogassa a hátam, majd egy hatalmas beszélgetés után, ölelkezve aludjunk el. Negédesen hangzik, de a mai napig így van ez, immáron 7 éve. Mielőtt megismertem Őt, nem hittem a szerelemben, és szinte elítéltem azokat, akik egy kicsit a másik részeként definiálták magukat. Öntörvényű, makacs, önérdek-érvényesítő, autonóm nő voltam mindig is, tele szenvedéllyel, vágyakkal, álmokkal és sosem hittem, hogy rábukkanok egy társra, aki nem akarja majd „letörni a szárnyaim”. Aztán jött Ő… És nem volt bennem többé egyetlen egy kérdés, kétely sem.

Kezdetektől megbeszéltük, hogy mi nem vagyunk ilyen „nagy családos” típusok, sokáig el sem tudtuk képzelni, hogy egy lurkó a közös terveink része legyen. De aztán, valami megváltozott: amikor a legtöbb barátunknál már volt baba, és rendszeresen látogatni kezdtük őket, amikor minden közös kis célt kipipáltunk (utazások, kulináris élvezetek, lakás, autó, felújítás… stb.) és úgy éreztünk, megérkeztünk oda, hogy mindenünk megvan; valahogy bekúszott a gondolataink közé egy kisbaba. És így lett Marci.

Hirtelen a nulla felelősségvállalásból átváltottam teljes munkaidős anyuka-üzemmódba, és élvezem minden percét azóta is, talán azért is, mert előtte tényleg kiéltem magam, megismertem önmagam, megszereztem mindent, amit csak akartam, nem hagytam ki semmit. És már annyira belejöttem, hogy most már szeretnék még egy bébit! Én úgy nőttem fel, hogy a nővérem és köztem is 4 év van, Ő mindig vigyázott rám (most is sokat segít), és valahogy azt tartom teljes családi képnek, ahol két szülő és két gyermek van. Megőrültem volna egykeként.

De most itt vagyunk, és a férjem nem akar még egy gyereket. Neki ez nem fér bele, mert így is rengeteget dolgozik, és mert szerinte így is teljes család vagyunk. Egy újabb baba, kettőnktől venne el időt megint, nem hiányolja az álmatlan éjszakákat, amit egy újszülött okoz, sőt, számára a terhességem alatti időszak sem volt egy leányálom, hiszen a munkája miatt rengeteget van távol és azokban a hónapokban állandóan aggódott, hogy nehogy történjen velünk valami, míg ő külföldön tartózkodik, mert azt soha nem bocsájtaná meg magának. Hiába próbáltam meg megnyugtatni és minden érvét megcáfolni, hajthatatlan. Mint ahogy én is, 36 évesen, az anyai ösztöneimmel, az utolsó esélyt érezve.

 Átrágtunk ezerszer is, minden érvet és ellenérvet kivesézve, de ugyanott vagyunk, mint fél éve: én még mindig akarom (sőt, egy jobban!), Ő pedig nem.

           

Fogalmam sincs, mi a megoldás, hiszen nélküle nem tudom elképzelni az életemet, de a vágy néha még ennél is erősebb bennem. Ti mit tennétek?

Plézer Panna , 2017. december 17.
 
 
 
Címkék:  

kismama

gyereket akarok

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?