Születés Hete Ismerd a lehetõségeidet

Már javában zajlik az idén hatodik alkalommal megrendezett Születés Hete. A május első vasárnapján, anyák napján, a budapesti Aranytíz Művelődési Központban ingyenes nyitónappal megkezdődött, országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat 49 településen több mint 900 eseményt ölel fel. Közel 400 szüléssel, születéssel kapcsolatos előadást, filmvetítést, kerekasztal-beszélgetést, műhelyt, bemutatót, író-olvasótalálkozót, kiállítást, és egyéb programot látogathatnak meg az érdeklődők.

A Születés Hete célja, hogy bárhol történjen is (kórházban, otthon vagy születésházban) a születés, ez a megismételhetetlen, meghatározó esemény, az a lehető legnagyobb mértékben háborítatlan legyen, megőrizve az emberi méltóságot, odafigyeléssel, gondoskodással történjen. A Születés Hete programjai segítenek abban, hogy a várandósság ideje ne szorongással, bizonytalansággal teli időszak legyen, hanem olyan értékes életszakasz, amely a leendő édesanyákat megerősíti nőiségükben, kisbabájukkal és a párjukkal való kapcsolatukat elmélyíti, s megadja a lehetőséget, hogy a szülést méltó módon, megrendítően szép kiteljesedésként élhessék át.
A rendezvénysorozat azért jött létre, hogy a háborítatlan szülés hazai lehetőségei és az azokhoz kapcsolódó kutatási eredmények minél több, szülés előtt álló nőhöz, családhoz és egészségügyi dolgozóhoz eljuthassanak.
 
Az idei Születés Hete jelmondata: Családdá születünk. Ez az üzenet, túl azon, hogy emlékezteti a látogatót a szülés-születés által hozott gyökeres változásra, utal arra is, hogy a rendezvénysorozat nem csupán szűkebb értelemben foglalkozik az emberi élet első, meghatározó élményével, de a programok között számtalan a szülés utáni időszakhoz, a szoptatáshoz, a gyermeknevelés kérdéseihez próbál segítséget nyújtani, miközben hangsúlyozza az apák, a nagyszülők, A Család szerepének fontosságát.
 
„A Születés Hete hitvallása, „Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor egy sincsen”. A rendezvénysorozat csak egy hétig tart, de a segítségével egymásra találók között létrejött kapcsolat több hónapig, gyakran több évig. A kölcsönös támogatáson alapuló ismeretségek hálójától az új utak, szakmai műhelyek megismerésén át a többféle megközelítés egymás mellett élésének elfogadásáig sok olyan folyamat indul ezekben a napokban, ami az élet megkezdésének feltételeit javítja” – nyilatkozta Haas György, a Születés Hete alapítója.
 
A Születés Hete összes programjáról a www.szuleteshete.hu weboldalon tájékozódhattok.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?