Szülés óránként háromszáz kilométeres sebességgel

Egészséges kislány született a Párizs és Brüsszel között közlekedõ gyorsvonaton.

Egészséges kislány született a Párizs és Brüsszel között közlekedő gyorsvonaton. A Thalys történetében ez az első eset, hogy valaki a szerelvényen hozta világra gyermekét.

A vasúti cég közleménye szerint a kislány nem sokkal délután fél egy után jött a világra. A szülésnél két orvos és két nővér segédkezett, akik szintén a vonaton utaztak – írja a Független Hírügynökség. A csöppség nem sokkal Brüsszel előtt született meg, 300 kilométer per órás sebességnél.

A mamát és lányát egy mentő várta a belga fővárosban, majd kórházba szállították. Mindketten jól vannak. Az asszony két gyerekével a németországi Kölnből indult útnak. Az asszony kilétét nem hozták nyilvánosságra. Az orvosok szerint a szülés teljesen simán, komplikációk nélkül folyt le. A Thalys vezérigazgatója az újszülöttnek egy élete végéig érvényes vonatbérletet ajánlott föl. Így a kislány ezután ingyen utazhat a Thalys járatain Európában.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?