MEGÚJUL A SZÜLETÉS HETE RENDEZVÉNYSOROZAT

Immár negyedik alkalommal, idén is megrendezésre kerül a Születés Hete országos rendezvénysorozat. A május 8-ától 14-éig tartó hét a tervek szerint 22 település 31 helyszínén mintegy 200 eseményt ölel majd fel. Az eddigiektől eltérő módon azonban ez évben a Születés Hete május első vasárnapján, 7-én, Anyák Napján országos nyitó nappal veszi kezdetét a budapesti Aranytíz Művelődési Központban. A szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat fővédnöke a Köztársasági Elnök felesége, két gyermek édesanyja, Sólyom Erzsébet asszony, aki a Születés Hetén túl a rendezvényt szervező TAVAM - Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért - pártfogójaként is támogatja a mozgalmat.

A TAVAM, vagyis a Társaság az Anyaság és a Várandósság Megszenteléséért azért született, hogy a háborítatlan szülés hazai lehetőségei és az azokhoz kapcsolódó kutatási eredmények minél több, szülés előtt álló nőhöz, családhoz és egészségügyi dolgozóhoz eljuthassanak. A TAVAM ernyőszervezet, amelyben a szülészeti és anyasági ellátással foglalkozó szervezetek és szakemberek, anyák és családok fogtak össze a szülés, a születés méltóságáért, a szülés, születés teljességének megéléséért, a bizonyítékokon alapuló orvoslás eredményeinek elismeréséért. A TAVAM évek óta a várandósok az informált döntéshez szükséges tájékoztatásért, a szülés, születés helyének, módjának és kísérőinek szabad megválasztásáért, az önrendelkezési jog érvényesítéséért, a „szabadon szülni, szabadnak születni” megvalósulásáért, a „Mindenütt jó, de legjobb biztonságban” elv érvényesüléséért harcol.

A TAVAM által szervezett Születés Hete programjai érthető választ adnak a kismamák kérdéseire. Segítenek abban, hogy a várandósság ideje ne szorongással, bizonytalansággal teli időszak legyen, hanem olyan értékes életszakasz, amely a leendő édesanyákat megerősíti nőiségükben, kisbabájukkal és a párjukkal való kapcsolatukat elmélyíti, s megadja a lehetőséget, hogy a szülést méltó módon, megrendítően szép kiteljesedésként élhessék át.

A május 7-i nyitórendezvényen előadások, workshopok és tájékoztató filmek közül szemezgethet majd a közönség. „Nem kevésbé fontos, hogy az országos megnyitó lehetőséget kínál a szakmai és érdekképviseleti szervek meghívott vezetőinek és a különböző szakmai műhelyek meghívott képviselőinek találkozására is.” – nyilatkozta Haas György, a TAVAM elnöke. 


A Születés Hete végleges programjáról a www.szuleteshete.hu weboldalon tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?