Terhesnapló 5. – Pocakok és magzatok találkozása

A hétvége a névnapom megünneplésével kezdődött, ami egy finom és előre is jó napot jelentett, főleg, hogy a szombat estém is már be volt programozva. Petőfi szülővárosában kezdtük a piacon, egy ismerős büféjében a napot, majd egy kisebb kitérőt tettünk egy ugyancsak kedves ismerős Soltvadkerti-tónál található éttermében.

Itt a pár órás baráti beszélgetésen kívül, ismét beszereztem egy jó adag baba holmit és aminek nagyon-nagyon örülök, van egy szoptatós párnám is már. Soltvadkerten egy óriási adag gyümölcsfagyi legyűrésével fejeződött be a körtúránk. Megint apum járt a legjobban, hiszen a kehely felét sem tudtam magunkba gyömöszölni.

Koppim pénteken tölti 28 hetet és 5 napot. Jól bírja ezeket a rohangászós, fárasztó napokat, hisz a szombat estét egy alapos közel 2 órás sétával és egy nagyon jó beszélgetéssel zártam, így a vasárnapom leginkább pihenősre terveztem, míg eszembe nem jutott, hogy milyen is lenne, ha a Pocakos találkozónkra, amit hétfőn tartottunk, üres kézzel állítok oda.

A felkelés és a sütés ütemezése nem éppen jól sikeredett, így 11-kor sikerült lezárnom a sütőt. Más is ennyire szétszórt a várandósság ezen szakaszában? Bármit el tudok felejteni, azzal a laza lendülettel, ahogy kitalálom.

De elképesztően jól sikeredett a találkozó, a fáradságom ellenére is. Aminek nagyon örültem, a hosszú séta meg sem kottyant az izmaimnak, csak a kissé defektes bal térdem dagadt be. A tali napján sikerült kétszer is 4D ultrahangra kísérnem hasonló idős kismama társaimat. Kisfiam már most kezdi az udvarlást, a kislány szívhangra erős harcba kezdett odabent, míg a kisfiú ultrahang vizsgálat alatt szépen elaludtunk, majdnem mindketten. Nem volt unalmas, hiszen 50 percig harcoltak egy jó képért, de a szép sötét szoba és a kényelmes szék elpillesztett.

A találkozóra Budán, egy nagyon szép kertes házban került sor. Rengeteg csini pocak, pár férj/pár vett részt rajta. Nagyon kevés volt ennyi idő, hogy mindenkivel jó mélyen el lehessen beszélgetni. De szerintem sikerült érinteni néhány témát, sikerült rengeteg finom ételt megkóstolni, uhhhh, és olyan répatortát ettem…

Sajnos nem mind voltunk ott, de az ország minden szegletéből nehéz is mindenkit összegyűjteni, volt, aki a kórházból gondolt ránk részleges méhlepény-leválás miatt. De reméljük, a sok fekvés meghozza az eredményt, és az utolsó heteket otthon töltheti.

És megszületett első kislányunk is, aki szépen fejlődik és gyönyörű, velük legközelebb már a babás találkozón futunk majd össze, illetve így is mindennap együtt vagyunk az internet segítségével.

„Úgy kell barátként elfogadni a másik embert, ahogy van, még ha néhol nem is érted meg őt. Az okok, amiért szereted, lényegtelenné teszik azokat a dolgokat, amiket nem értesz. Nem kell megértened, s nem is kell ugyanúgy tenned, az ő életét élned. Ha igazán szereted, akkor úgy szereted, ahogy van, hiszen eleve ezért akartál a barátja lenni.” -Terry Goodkind-

Csumpi

Csumpi, 2013. július 12.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(12 hozzászólás) 

2013 07 16. 20:04
@zsuzska88: Szió! hát elkezdtem keresgélni, mivel első körben októberre voltam kiírva, így ez egy októberi babváró csoport! :) ... Zsuzska mikorra várod a picit? :)
→ válasz erre
2013 07 16. 20:05
@manocska20100801: Nem kell pocakosnak lenni, a bűnözéshez :) ... Isteni a fagyi... persze én is egyre ritkábban jutok el... de szeretem :)
→ válasz erre
2013 07 17. 07:45
Februárban érkezik,ő már a 4.babäm lesz, 3 bátyus várja itthon :) majd én is nézelődök akkor,köszi a tippet!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (12) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?