Terhesnapló 8. - Végre megvan az első ultrahang!

29-én leesett az első hó végre nálunk is, ezért gyönyörű hóesésben igyekeztem az orvosomhoz.

Elkísért a barátnőm, ha már apa addig otthon volt a többiekkel, így mégsem mentem egyedül erre a nagy eseményre és legalább volt kivel beszélgessek, mert a dokibácsim alapos késésben volt, majd’ egy órát vártam, mire bejutottam hozzá. Sajnos nem találtam jó hangulatában: vagy fáradt volt, vagy gondterhelt, mindenesetre nem olyan volt, mint amilyen szokott lenni. Szóval kicsit pokróc volt na, ami eléggé el is rontotta a kedvemet. Még szerencse, hogy ismerem őt, mert ha ez most az első alkalom lett volna,  lehet, hogy nem őt választom orvosomnak. Na de sebaj, majd legközelebb már jobb kedve lesz!

Viszont a kis Tündérkémmel minden a legnagyobb rendben, már amit láttam a monitoron, olyan kis bájosan ücsörgött a pocakomban! Akkor volt 9 hetes +1 napos, tehát most már 10 hetes! Meghallgattuk a szívverését is, szóval köszöni szépen, él és virul. Már csak az anyukáját kéne hagynia virulni....

Nem mondom, vannak jobb napjaim, már 1,5-2 napot is bírtam hányás nélkül! Azért ez már szép teljesítmény!

Viszont ez a ronda influenza minket sem kímélt. Sorban kidőltek a gyerekek, aztán én is. A héten már apát is itthon fogtam a munkából, mert nem bírtam kikelni az ágyból, ráadásul bármit ettem vagy ittam, azonnal ki is jött belőlem. Ezért este vettem be egy hányáscsillapítót, természetesen szigorúan orvosi beleegyezéssel! Nem rajongok a gyógyszerekért, kímélném a picurkámat, de ha én nem érzem jól magam, akkor az neki sem jó.

Lassan patikát nyitok itthon, azt hiszem, belőlem él az itteni gyógyszertár! Elképesztő mennyiségű gyógyszer kell ekkora családnak! És hát ugye mindenből nagy kiszerelés, mert a kicsivel nem húznánk sokáig.

Bejelentkeztem már a 12. heti ultrahangra, ami már csak 2 hét, ráadásul most tudatosult bennem, hogy pont a névnapomon megyek! Remélem, apa is el tud velem jönni.

Apropó apa: szombaton  32 éves lesz, jó lenne összeszednem magam addig, mert rántott húsból készült tortát ígértem neki, mutatok majd képet, ha sikerül megcsinálnom.

Zsuzska , 2015. február 06.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2015 02 07. 10:23
Szia!
Örülök,hogy nálatok is rendben van minden.Még pár hét és elmúlik a hányinger is.Az én lányom is kezd köhögni,meg fájlalja a torkát,de rajta kívül mindenki jól van.
Kíváncsi vagyok a rántott húsos tortádra :D
Jó babvárást.Üdv.Moncsi
→ válasz erre
2015 04 11. 16:44
:)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?