Terhesnapló 5. - Sztereotípiák

Nem is tudom, hol folytassam, a bemutatkozó naplóm után. Először is köszönöm a bíztató szavakat mindenkitől és remélem, a szintet fogom tudni tartani. Elég sok minden történt az első jelentkezésem óta, pénteken leszünk 11 hetesek és 4 naposak. Hétfőn megyek a 12 hetes ultrahangra és már nagyon várom, mert hetek óta nem láttam a Békámat.

Azóta is kapok hideget és meleget is, olyanok akarnak a döntésem fölött bíráskodni, akiknek hasonló döntések sohasem voltak az életükben, de ők jobban tudják, pontosan mit és hogyan lehet csinálni. És persze vannak a szurkolók, barátok, bizakodók, mellettem állók - szerencsére ők vannak többen.

Pár hete látogattam meg először a területi védőnőmet, nagyon sok mindent elmondott és segített, majd a vérnyomásomra csodálkozott rá. Hogy ha ennyire magas lesz, hát ez nem lesz így jó. Mondtam, hogy a vezetés, a munkahely, az ügyfelek miatt van, de ha nyugodt vagyok, nincs gond. Legalább is én ezt hittem másnap hajnalig: elképesztően rosszul lettem, hajnal 2-től kezdve fájt a fejem, illetve bal oldat egy ér a fejemben, a szokásos rosszullét mellett a fejfájás elintézte, hogy hajnal kettőtől minden, ami létezik, kijött belőlem. Általában betegen is járok dolgozni, de most úgy döntöttem, eljött a nap, hogy nem szabad várni a probléma kiderítésével. Reggel 8-kor a háziorvosomnál kezdtem, pedig ekkor már jobban voltam, nem nyílalt annyira a fejem. Így a már javult az állapotomban 160-as vérnyomásom lett, ami nálam elképesztő. Felírtak vérnyomáscsökkentőt, holott nagyon reménykedtem, nem kell semmit sem szednem a várandóság alatt az eddigieken kívül, de ettől egy jó darabig nem szabadulok. Jelentem, a vérképem tökéletes és két nap pihenés után újra „toppon” voltam.

Amiktől viszont mindig letörök, azok a sztereotípiák. Elképesztő, hogy ma Magyarországon mennyi sztereotípia van a terhességgel kapcsolatban, ha vidéken lakik az ember, ha nagyvárosban. Igen, nem minden nőnek egy leányálom a terhesség, és ez jobbik esetben csak az első három hónapra korlátozódik. És tudom, sokaknak nem tetszik a terhesség szó használata, de bevallom nőiesen, hol a hányingerrel, hol a szédüléssel, hol az álmatlansággal, hol az álmossággal, hol a vérnyomásommal, hol az erős görcsökkel küzdöttem, ez pedig eléggé terhes. De azt is bevallom, hogy bőven megéri, ennél jobban semmi nem éri meg.

De jelentem büszkén, hogy az álmosságon kívül minden kellemetlen tünet kezd múlóban lenni, vagy inkább mérséklődni. Vagy ez esetleg csak a megszokás? Két napja meg tudtam beszélni a pici babámmal, hogy anya nem szeretne 30 percet a mosdóban tölteni öklendezéssel és hallgatott rám, anya győzött!

A sztereotípiák nem csak erre korlátozódnak, hanem például, hogy várandósan ne járjon az ember szórakozni. De miért is ne? Itt nem a hajnalig tartó tivornyákra gondolok, hanem a társaságra, a táncra, az ismerkedésre és a barátokkal összejárásra. Dehogynem tesz az jót a babának, ami a mamának is örömet okoz!

Remélem mindenkinek mindenkije hazaért a hóviharban, minél hamarabb eljön a várva várt tavasz, és nem csak egy-egy napokra. De azért meg szeretném mutatni, hogy a havazás után mit is láttam a környéken sétálva.

Csumpi

2013. március 22.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(10 hozzászólás) 

2013 04 12. 20:49
@fatamorgana: 3*féllel kezdtem, de most csak 2*felet szedek és megpróbálok nem elfelejteni sok folyadékot inni...
→ válasz erre
2013 04 12. 20:50
@manguszta: Van mikor az időjárás üt ki, de az más, mint a vérnyomás miatti
→ válasz erre
2013 04 12. 20:51
@cviki: ne támadjanak fel azok az apai öszötönök, ez a baba az ő ösztönei nélkül, lehet, hogy jobban jár...
→ válasz erre
Összes hozzászólás (10) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?