Nehezebben bírják a meleget a kismamák és a kisbabák is

Tény, hogy a kánikulai melegben több kisbaba jön világra, ugyanúgy, mint erősebb front esetén - mondta el az OrientPress kérdésére Magyar Attila a II-es számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika rezidense.

A nagy melegben kitágulnak a véredények, megváltozik a vérnyomás, több vizet veszítünk, több energiát használ fel a szervezetünk. Éppen ezért szédülés, vagy ájulás is előfordulhat.

Tény, hogy ebben a nagy melegben több kismama szül, pont úgy, mint valamilyen front hatására. Az ő szervezetüket is megveseli a kánikula, melynek következményeképpen beindulhat a szülés folyamata. Ez persze nem jelenti azt, hogy több a koraszülött, csupán pár nappal, vagy esetleg egy héttel korábban hozzák gyermeküket a világra - mondta Magyar Attila.

A klinikánkon légkondicionáló berendezés működik, amely elviselhetőbbé teszi a szülő nő számára a nehéz órákat. De a pici újszülöttekre is jobban kell figyelni ilyenkor, hiszen nekik is több folyadékra van szükségük, nehogy kiszáradjanak - hangsúlyozta a rezidens.

2007. július 24.

Forrás: OrientPress

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?