Már az első trimeszterben tudni lehet a nemét

Már a hetedik héten megmondhatják a kismamáknak a születendő baba nemét egy újonnan kifejlesztett vérteszt segítségével. Ez a megszokottnál három hónappal korábbi időpont.

Bár a módszer 99 százalékos pontosságú és a babának sem árt, az eljárás életvédő szervezetekben etikai aggályokat vetett föl. Az aggodalmak szerint ugyanis, ha ennyire korai stádiumban közlik a szülőkkel, hogy fiuk vagy lányuk lesz-e, az némelyeket a terhesség megszakítására ösztönözhet, amennyiben nem ilyen nemű babát akartak.

Életvédő szervezetek rámutatnak, hogy különösen olyan országokban okozhat ez gondot, mint Kína, illetve India, ahol értékesebbnek tartják a fiúgyermeket.

Az új tesztet egy kutatócsoport tagjaként dr. Esther Guetta fejlesztette ki – számolt be róla az InfoRádió. A Tel-Aviv közelében működő Sheba egészségügyi központ munkatársa azt közölte, hogy a módszert a világon egyelőre csupán néhány magánklinikán alkalmazzák.

Az eljárás lényege, hogy a várandós anya véréből mutatják ki a magzat DNS-ét, amit az Y, azaz a csak férfiaknál található kromoszómára tesztelnek.

Manapság azoknak a pároknak, akik tudni akarják a születendő gyermek nemét, a huszadik heti ultrahangig kell várniuk a megbízható válaszra, esetleg még tovább, ha a baba fekvése miatt nem állapítható meg a neme.

Esther Guetta arra szólította a fel a szakértőket, hogy térjenek napirendre az etikai aggályok fölött, amelyeket az új teszt kiváltott. "Ha egy nő el akarja végeztetni a vizsgálatot, és meg is engedheti magának, akkor az az etikátlan, aki ebben meg akarja őt akadályozni" - nyilatkozta a kutató.

2010. november 15.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?