Kutatás a koraszülés gyógyszeres megelõzésére

Gyógyszerekkel elõznék a koraszülést Szegedi Tudományegyetem kutatói, akik egy olyan gyógyszer-kombináción dolgoznak, amely a méhizom mûködésére lenne hatással.

Gyógyszerekkel előznék vagy állítanák meg a koraszülést Szegedi Tudományegyetem kutatói, akik egy olyan gyógyszer-kombináción dolgoznak, amely a méhizom működésére lenne hatással, így a világon elsőként adhatna megoldást a ma még kezelhetetlennek tűnő bajra. A koraszülések számát egyelőre nem tudják a szakemberek egy bizonyos szint alá szorítani, pedig ma ez a hatszázalékos csecsemőhalandóság egyik fő oka, és az életben maradt koraszülöttek kilencven százalékánál is lehet valamilyen komplikációra számítani. A koraszülés hátterében álló konkrét okokat ma még nem ismerik, bár egyes feltételezések szerint az életmód, a szociális körülmények is kiválthatják, mások szerint pedig a magzat választ ki olyan anyagokat, amelyek idő előtt beindítják a szülést.

Gáspár Róbert, a Szegedi Tudományegyetem docense a Népszabadságnak két lehetőséget is említett, amellyel elkerülhető, hogy a baba koraszülött legyen: az egyik, hogy a gyógyszert akkor kapják a kismamák, hogyha az orvosok a koraszülés jeleit észlelik, ilyenkor még sokszor visszafordítható a folyamat. A másik lehetőség az, hogy a veszélyeztetett nők megelőző jelleggel kapnak gyógyszeres kezelést.

A szakemberek jelenleg nem egy teljesen új készítményen dolgoznak, hanem eddig is használt gyógyszerek hatékony kombinációján. Az egyetem izolált szervi laboratóriuma a világ egyik legmodernebb ingerlékeny szöveteket vizsgáló központja, ahol speciális analizáló rendszer segíti a kutatók munkáját. Az új szer reményeik szerint egy női nemi hormon, egy asztma-terápiás hatóanyag és egy kálciumcsatorna-gátló kombinációjából áll majd, így kifejlesztése a hagyományos gyógyszerkutatás költségeinek felébe fog csak kerülni.

Bár a kutatók úgy gondolják, a koraszülés ma népbetegségnek tekinthető, a gyógyszeripar mégsem lát nagy üzletet benne, pedig népegészségügyi szempontból véleményük szerint jó befektetés lenne.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?