A terhesség alatti dohányzás visszaszorítása nem csökkenti a nikotinszintet

Azok az asszonyok, akik terhességük alatt csökkentik az elszívott cigaretták számát, nem feltétlenül csökkentik a szervezetbe bevitt nikotin mennyiségét is - derült ki egy ma publikált tanulmányból.
 

A Birminghami Egyetem kutatásában részt vevő több mint 500 asszony dohányzásból származó toxinszintje az egész terhesség ideje alatt változatlan maradt, annak ellenére, hogy sokan közülük állításuk szerint lecsökkentették dohányfogyasztásukat.

Terry Lawrence, Paul Aveyard és Emma Croghan, az egyetem Közegészségügyi és Járványtani Tanszékéről 559 állapotos dohányost kérdezett ki, akiket véletlenszerűen választottak ki.

Az asszonyok saját maguk által bevallott dohányzási szokásait és vizeletüknek nikotin melléktermék-szintjét ellenőrizték akkor is, amikor első alkalommal jelentkeztek be terhesgondozásra, majd a 20. és a 30. terhességi héten, végül pedig 10 nappal a szülés után.

A felmérés szerint az asszonyok 10-19 cigarettát szívtak el naponta a terhességük előtt. A terhesgondozásra való jelentkezésnél az átlag 6,3 szál dohányrudacska volt. A terhesség 20. hetén ez a szint 11,5 szálra nőtt, majd a harmincadik héten, valamint a szülés után 11 szálra csökkent. A nikotin melléktermékének, a kotininnek az átlagos szintje a kismamák vizeletében milliliterenként 6 mikrogramm maradt végig a terhesség folyamán.

- Ez az első olyan tanulmány, amely kimutatta, hogy a fogyasztás csökkenése csak átmeneti volt, és a terhesség középső harmadában ismét emelkedésnek indult. - mondta el Dr. Aveyard. - Abban is egyedülálló a kutatás, hogy elsőként derített fényt arra, hogy a kismamák nikotinfogyasztása, a vizelet kotinin szintje a mérések alapján állandó maradt a terhesség végéig.

A tudósok szerint több magyarázat lehetséges a méreganyag szintek változatlanságára, többek között akár az is, hogy a nők terhességük miatt kevesebbet vallottak be cigarettafogyasztásukból, illetve az is lehetséges, hogy valóban kevesebb szálat szívtak el, ám azt jóval mélyebben belélegezték.

- Kutatásunk eredményeiből az tűnik ki, hogy hiába bátorítjuk a terhes asszonyokat arra, hogy csökkentsék napi cigaretta adagjukat a terhesség alatt, nem biztos, hogy nikotinfogyasztásuk is csökkeni fog. - tette hozzá Dr. Aveyard. - Mivel a terhesség alatti dohányzás károsíthatja a magzatot és további kutatási eredmények nem állnak rendelkezésünkre, a dohányzás teljes mellőzése kellene, hogy legyen az elsődleges cél a terhes asszonyok számára. 

Forrás: http://www.u.tv
 

Szilágyi Diána, 2003. szeptember 10.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?