Szülés és császármetszés
Ha a szülés jutott eszembe gigantikus hasam felett ábrándozva, akkor önkéntelenül felmerült a császármetszés gondolata is. Ez a gondolat pedig mindig gyomorig hatoló félelemmel töltött el. Még elképzelni is hátborzongató volt, hogy felvágják a hasamat, széthúzzák az izmokat, majd belehasítanak a méhembe is, aztán benyúlnak, kotorásznak egy ideig, és kihúzzák belőlem a gyereket.
Még a bőrömön sikló szike hangját is mindig hallottam a fejemben. Azt meg aztán elképzelni sem tudtam, miként lehet egy császáros sebbel nemhogy ellátni egy kisbabát, de egyáltalán: felülni, felállni, sétálni.
Épp ezért nem is értettem soha azokat, akik lekezelően nyilatkoztak a császárral életet adó anyákról. „Ja, császár volt? Akkor nem is szültél…” vagy „Ó de kár, hogy akkor nem tapasztalhattad meg, milyen érzés szülni!”. Esetleg nem kevés rosszindulattól csepegően: „még arra sem volt képes, hogy megszülje a gyerekét rendesen, császározni kellett!”.
Értetlenségem több forrásból táplálkozik. Az egyik, állandó vesszőparipám, az ítélkezés feletti értetlenkedés. Mert azt még megértem, ha valaki azt helyteleníti, hogy egy kismama szó szerint megrendeli magának a császármetszést – tegye ezt bár a fájdalomtól vagy a kockázatoktól való félelem, vagy a szoros menetrendje miatt -, hiszen valóban jól ki van ez a szülés dolog találva, az anya és a baba számára is. Ebbe kényünk-kedvünk szerint beleavatkozni valóban felelőtlenség lehet, bár aki így akarja, annak lelke rajta – én biztos nem tenném.
Ám a legtöbb császáros anyuka nem úgy indul neki a szülésnek, hogy őt aztán kaszabolják csak fel ilyen-olyan okból, teljesen nyugodtan. Még azok is félelemmel tekintenek a műtét elé, akik egészségügyi okokból néznek császármetszés elé. De esetükben nyilván gondosan végigrágták az orvosok és ők is a lehetséges előnyöket és hátrányokat, és így született döntés a császármetszés mellett.
A legtöbb kismama úgy képzeli el a szülést, hogy bizonyos ideig tartó vajúdás és fájdalmakkal kísért tágulás után ügyesen a szokott módon, hüvelyi úton szüli majd meg a kisbabáját. Legtöbbünk ezt tartja természetesnek – nem véletlen, persze -, így aztán sokként érhet bárkit, ha a szülőszobán – vagy egy rutinszerű orvosi vizsgálat végén - egyszer csak elhangzik a mondat: „Irány a műtő!”.
És akkor jönnek az olyan finomságok, mint érzéstelenítés, metszés, turkálás, várakozás, gyerekkihalászás, paskolgatás, aztán odamutatás anyának – jó esetben egy gyors puszival megspékelve -, majd gyerek ellátása, míg anyát gondosan visszazárják. Aztán megfigyelés, majd kórterembe való átszállítás, ahol – ha az érzéstelenítés olyan volt – gondosan mérlegelni kell minden mozdulatot. De csak egy ideig, mert utána máris jönnek a kíméletet nem ismerő nővérek, akik érthető okokból talpra parancsolják a frissen operált anyát.
A seb pedig seb, ami hetekig, rosszabb esetben hónapokig fájhat, és örök emlékként elkíséri az ember lányát egész életében. Ahogy arról sem, hogy a következő babánál is fokozottan esélyes a császármetszés, a méhen ejtett vágás miatt – bár ma már szerencsére egyre több helyen engedik az előzőleg császáros anyukákat következő alkalommal hüvelyi úton szülni, ha a méh hegesedése is lehetővé teszi ezt. És ha valakinek nincs szerencséje, a császármetszés más következményekkel is járhat: összenövésekkel és egyéb finomságokkal.
Én a császármetszést ugyanúgy szülésnek tekintem, mint a hüvelyi szülést. A császármetszés ugyan nem jár kitolási fájásokkal, ám a vajúdás egy részét általában a császáros mamák sem ússzák meg. És bizony, én szülés után már vígan vágtattam a folyóson – na jó, inkább pingvinesen kacsáztam -, mikor egyik-másik császáros anyatársam még komoly fájdalmakkal küzdött. A gátmetszés kutyafüle ahhoz képest.
A hüvelyi szülést pozitívan diszkriminálóknak szerintem nem ártana átgondolni: lehet, hogy nem is annyira érdem, hogy végig tudták csinálni, sokkal inkább szerencse kérdése. Mert náluk szerencsére nem tekeredett rá a gyerek nyakára a köldökzsinór, nem esett le a szívhangja, nem lett zöld a mgazatvíz - és sorolhatnám.
Hiszen nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a császármetszés általában olyan esetekben merül fel, ha az anya vagy a magzat, esetleg mindkettőjük élete veszélyben forog. Sem magamnak, sem másnak nem kívánom azt a pánikot, amit az élhet át, aki a terhesség folyamán egy szép szülésre felkészülve egyszer csak arra kényszerül, hogy rábólintson: vágjanak.
Hogy ki milyen módon adott életet a gyermekének, egy idő után úgyis teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy anyák vagyunk, gyereket nevelünk-szeretünk. Nehogy már az határozza meg valakinek az anyai minőségét, hogy nyomott vagy vágták. Ahogy a szülés élménye is sokféle lehet: lehet szép, kemény, durva, hüvelyi, császár, rásegített – a végeredmény ugyanaz: az a kis apró újszülött, akit végre magához ölelhet a rá váró szülő.
Császáros mamák, Nektek mi a tapasztalatotok? Találkoztatok negatív megkülönböztetéssel a szülésetek miatt?
Szilágyi Diána, 2011. május 04.
Babanet hozzászólások(51 hozzászólás)