Divat a császármetszés

Ma minden ötödik kismamán császármetszést alkalmaznak az anya vagy a magzat problémái miatt.
 
Míg néhány évtizede rendkívüli eseménynek számított Magyarországon a császármetszés, addig ma már rutinműtétnek tekintik, és a babák több mint húsz százaléka ilyen módon jön a világra. A természet rendje szerint különösebb beavatkozás nélkül, a hüvelyen keresztül kellene mindenkinek megszületni, ám felléphetnek mint az anyánál, mind a magzatnál olyan problémák, amelyek miatt műteni kell a kismamát. Míg a hatvanas-hetvenes években öt-hat százalék körül találtak egészségügyi okot az orvosok a császármetszésre, addig mára úgy megváltozott a helyzet, hogy ennek többszörösét kell végrehajtaniuk.

Dr. Rákóczi István professzor szerint a szakmai szemlélet változott meg. Ma már arra törekednek a szülészek, hogy ne kialakult vészhelyzetben kerüljön sor a császármetszésre, hanem inkább megelőzésként. Főként a gyerek oxigénhiányos állapotát akarják elkerülni, ami súlyos traumával járhat, s műhibapert is maga után vonhat. Továbbá aki első esetben műtéttel hozza világra csemetését, annak nagy az esélye arra, hogy második alkalommal is erre kényszerül. S van olyan tévképzet sokakban, hogy a mai technikáknak köszönhetően olyan kicsi a kockázat, hogy mindenképpen megéri a műtét. Arra kevesebben gondolnak, hogy szövődmények is kialakulhatnak. Műtét közben a szomszédos szervek (erek, idegek, húgyhólyag) megsérülhetnek, megkarcolódhat a gyerek bőre, ritkán erős vérzés alakulhat ki, a fekvéstől keletkező nyomás miatt károsodhatnak az idegek, izmok. Műtét után pedig a húgyhólyag működésében zavar léphet fel, elképzelhető bélelzáródás, -összenövés, fertőzések alakulhatna ki több szervben, kivételes esetben akár véralvadék s ennek következtében tüdőembólia képződhet.

Nyugaton évek óta divat császárral szülni, mert sok nő nem szeretné, ha kitágulna a hüvelye, s emiatt a szexuális élete már nem lenne olyan mint a szülés előtt.

Forrás: Weborvos, Vasárnapi Reggel

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?