Védi magát az Y-kromoszóma

Az Y-kromoszóma nem egy kipusztulásra ítélt genetikai szeméthalom, hanem nagyon is fontos szerepe van az emberiség életében.

A Nature brit tudományos hetilap e héten megjelent címlap-sztorijában ír az Y kromoszómáról. A kutatók kiderítették a férfi nemi kromoszómán lévő gének funkcióját és azt, hogy az eddig a „gének temetőjének” tekintett kromoszóma „trükkösen” védi magát a hibák felhalmozódásától.

A férfi nemet meghatározó Y-kromoszómát sokáig csak egy alig negyven gént tartalmazó csökevényes kromoszómának, tulajdonképpen elhanyagolt genetikai raktárnak tartották - tájékoztatta lapunkat Falus András akadémikus. A Nature beszámolója szerint a kutatók korábban úgy vélték, hogy a kromoszóma génjei fokozatosan lemorzsolódnak, mert az Y nem képes a géncserére. Egyes kutatók azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy az Y génjei ötmillió éven belül teljesen eltűnhetnek.

Ezzel szemben kiderült, hogy ez a kromoszóma 78 gént tartalmaz, tehát sokkal erősebb, mint gondolták. A gének nagy része a here fejlődését és a spermiumok termelését szabályozza. Az egyik gént az agy működésével hozták kapcsolatba, párját a női ivari kromoszómán (X-kromoszóma) nem találták meg.

Az Y-kromoszóma feltérképezése nem volt könnyű feladat, mivel számos olyan ismétlődő szekvenciát tartalmaz, amelyek egymás tükörképei. Ez roppant fontos a genetikai információ megőrzése szempontjából, mivel ha a gén valamilyen okból meghibásodik, rendelkezésre áll egy tartalék példány. A többi kromoszóma esetében nem kell ilyen trükkös mechanizmust alkalmazni, minden más kromoszóma párosával fordul elő a testi sejtekben. Ha az egyiken egy gén hibás, rendszerint rendelkezésre áll egy tartalék példány.

A kutatók szerint az Y-kromoszóma tulajdonképpen önmagán belül cserélgeti a géneket, és ez a módszer ezerszer több genetikai változást hozhat létre két generáció között, mint amit az átlagos mutációs ráta alapján várunk. Falus András szerint a kromoszóma DNS-sorrendje már áprilisban ismert volt, az elmúlt hetekben pontosan meghatározták, hogy az egyes gének milyen funkcióért felelnek.

Forrás: www.nol.hu

2003. június 26.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?