Nem akarok több gyereket

Van négy gyerekem, és nem akarok többet. Sajnos a baj már megtörtént, a hasamban van az ötödik. De nem fog megszületni.

Tudom, hogy sokan elítélnek amiatt, amire készülök, ezért nem is vállalom a nevem. De szeretném megmagyarázni, mi késztet erre a megoldásra.

Van négy gyerekem, a legnagyobb már nagykorú, a két középső középiskolás, a legkisebb 12 éves. Csak a legnagyobb gyerekem költözött el, az összes többi itthon lakik még. Van egy szoba a fiúknak, egy a lánynak, egy pedig nekünk. Szűkösen vagyunk, de még éppen elférünk. Fogalmam sincs, hogyan gyömöszölhetnénk be az életünkbe egy kisbabát.

De ezt talán még meg tudnánk oldani. Valójában teljesen megrémiszt a gondolat, hogy elölről kelljen kezdenem az éjszakai keléseket, a gyerektől való teljes függést, a mellgyulladást, mindent. 40 éves elmúltam, nem hiszem, hogy bírnám ezt, fizikailag sem, lelkileg sem. Én már inkább a nagymama szerepére készülök, van olyan kolléganőm, aki velem egyidős, és már unokázik. Szerintem ebben a korban már ez a normális.

Nálunk sajnos nincsenek már nagyszülők, akik segíthetnének. A nagyobb gyerekeket pedig sosem terheltem azzal, hogy vigyázzanak a kisebbekre, ez nálam alapelv. Gyűlöltem gyerekként az öcséimet, mert mindig az én nyakamba varrta anyám őket, mindenhova cipelnem kellett őket magammal, teljesen tönkretették a kamaszkoromat.

Nincs karrierem, azt nem féltem. Dolgozom, de a mai viszonyok között bármikor az utcán találhatom magam, nem vagyok pótolhatatlan. Ha szülési szabadságra mennék, anyagilag is nagy visszaesés lenne, mivel minimálbéres munkám van. A munkahelyem egészen biztosan nem várna vissza a GYES letelte után.

A férjem munkája meg olyan, hogy néha rengeteg, még éjfélkor is a műhelyben van, máskor meg napokon keresztül itthon lézeng, mert nincs megrendelés. Erre az időre persze fizetést sem kap. Ilyen viszonyok között az én fizetésem kiesését nagyon megéreznénk, hiszen még a nyakunkban van a lakáshitelt.

Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy ahol elfér négy gyerek, ott elfér az ötödik. Ha nem rólam lenne szó, biztosan én is ilyeneket mondanék egy hasonló helyzetben lévő nőnek. De nagyon nem így van. A többi gyerekemet terveztük, mindegyik akkor jött, amikor akartuk.

Ez az ötödik gyerek teljesen váratlanul ért engem. Pedig védekeztünk. Nem akarom. Hamarosan sor kerül arra, amiről beszélni soha, senkinek nem fogok, sem a férjemnek, sem a gyerekeimnek. Ez az én keresztem lesz halálomig.

Anonymus

Anonymus, 2013. május 06.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(114 hozzászólás) 

2015 04 15. 08:15
Kedves örökbeadó szülők!

Sajnos tudomásul kellet vennünk hogy nekünk soha nem lehet vérszerinti gyerekünk.
Elhatároztuk hogy örökbefogadunk egy csecsemõt.
Kérem aki tudd segitsen...bármiben.. Mit tegyünk? Esetleg ismernek-e olyan személyt aki várandós és nem szeretné,nem tudja felnevelni a kisbabát...? Kérem segítsenek hogy örökbe fogadhassunk egy csecsemõt!!!!
Olyan hölgyet keresünk aki nem tudja megtartani születendő babáját és Ő szeretné kiválasztani az öröbefogadó szülőket.Kérem ha van itt olyan nő aki ilyen helyzetben van írjon és mindent megbeszélünk. Nagyon szeretnénk egy kisbabát akit elfogadunk és teljes szivünkből szerethetünk!

ani8603@gmail.com

Köszönettel: Ani
→ válasz erre
2017 06 01. 17:43
Kedves Örökbeadó Szülők!

Amennyiben születendőgyermeteket nem tudjátokmegtartani,kérlek vegyétek fel velem a kapcsolatot, én szívesen örökbefogadnám, nemre és származásra való tekintet nélkül.

20/59511-14
→ válasz erre
2017 06 01. 17:45
A helyes
szám 20/ 495-11-14
→ válasz erre
Összes hozzászólás (114) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?