Minden második elvégzett abortusz veszélyes ma világszerte

Sajnos vannak olyan témák, amik ugyan kellemetlenek, de mégis muszáj beszélnünk róluk. Ez, a mostani is egy ilyen: évente több mint 55 millió abortuszt hajtanak végre világszerte, melyeknek közel fele nem biztonságos – derült ki egy friss felmérésből.

A kutatás arra is rávilágít, hogy Földünk rengeteg olyan részén is folynak terhesség-megszakító-műtétek, ahol hiánycikk a megfelelő szakmai hozzáértéssel rendelkező szakember, vagy ahol a procedúra illegális.

Minden második elvégzett abortusz veszélyes ma világszerte

Pedig Dr. Bela Ganatra, a WHO egyik kutatója szerint, a szükséges egészségügyi óvintézkedések megtétele nem különösebben bonyolult; a doktor szerint az alap kórházi ellátás részét kellene képezniük. A kielégítő kórházi körülmények között végzett beavatkozások esetében igen ritka a komplikáció, állapította meg az a speciális bizottság, mely a felmérést végezte, a 2010. és 2014. között történt abortuszok körülményeit vizsgálva.

A megfigyelések nem csak a szakképzett munkaerő rendelkezésre állását vették számba az adott településen, hanem a Mifepristone, és a Misoprostol abortusztabletták elérhetőségét is, illetve az elvégzett műtétek számát; annak tudomásul vételével, hogy az illegális beavatkozások mennyiségét csak becsülni lehet. Közös megegyezéssel nem csupán két kategóriát, hanem hármat állítottak fel az operációk minőségének osztályozására: biztonságos, kevésbé biztonságos, egyáltalán nem biztonságos.

Bár ez a fajta bekategorizálás laikus szemmel nem tűnik fontos lépésnek, ám Ganatra szerint sokkal árnyaltabb kép kapható az abortuszok biztonságát illetően, ideértve a pirulák használatát is. Ezutóbbi alkalmazását kiemelkedően jó megoldásnak találták, még az otthoni körülmények között bevett tabletták esetében is (természetesen közben videókapcsolatot tartva az egészségügyi szakemberrel). Az e fajta online segítség nélkül bekapkodott gyógyszerek viszont a „kevésbé biztonságos” kategóriába kerültek.

A kutatás a következő eredményeket hozta: a világszerte megvizsgált esetek 55%-ában hajtottak végre tökéletesen biztonságos és korszerű (!) beavatkozásokat, 31%-uk a kevésbé biztonságos kategóriába esett – ide sorolandók azok a műtétek is, amiket ugyan megfelelő higiéniai körülmények között hajtottak végre szakképzett orvosok, ám elavult módszereket alkalmaztak.

A fennmaradó 14%-ot egyáltalán nem találták biztonságosnak a kutatásban részt vevő szakemberek, sem a körülmények, sem a beavatkozást elvégző személy vonatkozásában; ezen műtétek legnagyobb részét Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában vitték véghez – ott, ahol a leginkább korlátozza az állam az ilyenfajta beavatkozásokat. Ebből is világosan kiderül, hogy az eljárásra és annak támogatására szükség van, hiszen így is, úgy is elvégzik, viszont támogatás hiányában sokkal nagyobb kockázattal!

            Az adatok körbe járják a világot; a kutatást végző orvosok leghőbb vágya pedig az, hogy változtassanak a helyzeten és végső céljuk, hogy minden, az abortusz mellett döntő nő megkapja a neki kijáró bánásmódot és ellátást!

 

Plézer Panna, 2017. november 29.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?