Németország Második éve nõ a születések száma

A német családpolitika meghozta gyümölcsét: a nemzeti Statisztikai Hivatal közölte, hogy Európa legnépesebb országában már a második egymást követő évben emelkedett a születések száma.

"A gazdasági válság sok embert megvisel, de a születési adatok azt mutatják, hogy a családsegítő intézkedések, a családbarát politika kedvező hatást váltott ki" - közölte Ursula von der Leyen miniszter. Németországban tavaly nagyjából 690 ezer baba született. Ez a szám ötezerrel több, mint az előző évi statisztikai adat, amikor 12 ezres növekedés volt a születések számában. A német Statisztikai Hivatal szerint a 30 és 40 év közötti nőknél a legmagasabb a szülések száma.

Az emelkedés 2007-ben törte meg azt a 10 éve tartó csökkenési trendet, ami már aggodalmakat váltott ki az országban. A hétgyerekes Ursula von der Leyen miniszter számos intézkedéssel serkentette a gyerekvállalást: kedvezményeket kaptak a gyerekükkel otthon maradó szülők és növelte az óvodák számát is. A miniszter a jövőben pénzügyi segítséget akar adni azoknak a pároknak, amelyek meddőségi kezelést vállalnak, és ehhez nem kell házasoknak lenniük. Jelenleg ugyanis a meddőségi kezeléseket csak házaspárok vehetik igénybe, amelyek költségeinek felét is állniuk kell – írja a Független Hírügynökség.

Európa más országaihoz hasonlóan Németország is elöregedő társadalom, ez pedig azt jelenti, hogy csökken a munkaképes népesség számának. Ennek következménye, hogy a nyugdíjak finanszírozására alkalmas állami bevételek is csökkennek.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?