Gyermekklónozás - nemek és igenek

Világszerte nagy visszhangot váltott ki az a múlt hét végi bejelentés, melyben egy olasz orvos-specialista vállalta, hogy két éven belül emberi utódot hoz létre klónozással. Dr. Severino Antinori tervét a Római Katolikus Egyháztól kezdve a tudományos társadalmon át a különböző magzatvédő egyesületekig minden fórum elítélte. Vannak azonban olyanok is, akik számára az orvostudomány eredményei a reményt jelentik: eddig körülbelül 700 gyermektelen pár regisztrálta magát a klónozáshoz a világ különböző részeiről.

Az emberi klónozás ingoványos talaj mind vallási, mind erkölcsi, mind orvosetikai szempontból. Az egyre erősebb szembenállás egyik legjelentősebb képviselője a Vatikán. Carlo Maria Martini milánói érsek szerint az orvoscsoportnak emlékeznie kell rá, hogy az emberi méltóság velünk született tulajdonságunk, és ezt semmilyen módon nem szabad megsérteni.

Egy olasz politikus a gyerekklónozásról tartott tudományos konferencián keményen bírálta Antinori csapatát. Giovanni Bianchi Frankenstein-doktoroknak nevezte a klónozásra készülő orvosokat, és kijelentette, hogy a konferenciát a harácsolás és az üzlet jegyében szervezték.

A Life nevű brit abortuszellenes szervezet szintén elítélte a klónozási terveket, de elismerte, hogy várható volt, hogy előbb-utóbb valaki megpróbálkozik vele.

Más magzatvédő szervek is kemény kritikákkal éltek. A Society for the Protection of Unborn Children (a még meg nem született gyermekeket védő társaság) nevű brit szervezet egyik tagja szerint Antinori tervei Nagy-Britannia genetikai eredményei nélkül nem válhatnának valóra. "Britannia vezetőire nagyon rossz fényt vet, hogy országunk kulcsszerepet játszik ennek a visszataszító technológiának a létrehozásában" - mondta John Smeaton, a szervezet tagja.

Dr. Panayiotis Zavos amerikai orvos, Antinori kutatótársa ugyanakkor úgy véli, hogy a világ hamar túlteszi magát ellenérzésein. - A mostani reakciók teljesen természetesek, de ha a kicsi megszületik és felsír, az egész világ elfogadja majd - mondja. "Most, hogy beléptünk a harmadik évezredbe, megvannak azok az eszközeink, melyekkel túlléphetünk a természet törvényein."

Más tudósok viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy az állatklónozási kísérletek 97 százaléka kudarcba fulladt, és a legtöbb embrió torzszülöttként jött világra. Dr. Ian Wilmut, Dolly készítője például arról számolt be, hogy a világ első, klónozott birkája 227 sikertelen kísérlet után született meg.

A kutatócsoport néhány héten belül megkezdi a lényegi munkát, de biztonsági okokból nem árulták el a felállítandó laboratórium helyét. Annyi azonban biztos, hogy valamelyik földközi-tengeri országban dolgoznak majd. Dr. Zavos hozzátette, hogy magánadományoknak köszönhetően szinte korlátlan mennyiségű pénz áll a rendelkezésükre.

Jelenleg minden jel arra mutat hát, hogy a világ egy részének tiltakozása ellenére az első csecsemőklónozás egy-két éven belül megtörténhet.
(jövőnéző - összeállítás)

http://www.stop.hu/jovonezo

2001. március 23.

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

X
EZT MÁR OLVASTAD?