Czeizel Endre neve tovább él: magzati diagnosztikai központot neveztek el róla

Csobot Adél, Hadas Kriszta, Mádai Vivien, Polgár Krisztina, Dobó Ági – számos ismert személyiséget foglalkoztat a prevenció fontossága, ezen belül a magzati élet védelme, vagy épp a csecsemőkori szűrések fontossága. Páran közülük személyes kapcsolatot is ápoltak Czeizel Endrével, akinek a munkássága leginkább ezen hívószavak köré épült. A hírességek így nagy örömmel vettek részt azon az eseményen, amelyen a tavaly elhunyt professzorról diagnosztikai központot neveztek el.

Csobot Adél is fontosnak tartja – ahogy a professzor azt számos alkalommal kihangsúlyozta munkássága során –, hogy minél több szó essen a magzati védelemről. „Kismamaként most már a saját bőrömön tapasztalom, hogy a körültekintés, alapos tájékozódás a várandósság idején elengedhetetlen, éppen emiatt igyekszem minden szükséges konzultáción jelen lenni, illetve egyetlen vizsgálatot sem hagyok ki. Számomra nagyon fontos, hogy tudjam: odabent minden rendben van” – mondta el az énekesnő, aki nyár elején ad életet kisfiának.

A Czeizel Intézet viszi tovább a tavaly elhunyt magyar genetikus, Czeizel Endre szakmai hagyatékát. A professzor iránymutatása és szellemisége mindig is formálta annak a budapesti diagnosztikai központnak a célkitűzéseit és fejlődését, amely április 1-től Cziezel Intézetként működik tovább.

A névadón Mádai Vivien is tiszteletét tette. A csinos műsorvezető örömmel mesélt arról, mennyire megnyugtató számára, hogy a Czeizel Intézetben - ahol számos, kisfiának való szűrés, vizsgálat is elérhető – a szülés után sem feledkeznek meg az emberről. „A férjem orvos családból származik, ő maga fogorvos, és engem ez – nem csak anyaként, de elsősorban persze ebben a minőségemben – végtelenül megnyugtat. Sajnos egy fertőzés miatt elég sokat járunk kontrollra a kisfiammal, Zénóval, és el sem tudom képzelni, hogy ne az orvostudomány segítségével próbáljuk gyógymódot találni a panaszára. Számomra nagyon szimpatikus Czeizel Endre szakmai hitvallása: szülés után sem szabad elengedni a család kezét” – vélekedett el Mádai Vivien.

A Czeizel Intézetben található Magyarország legkorszerűbb ultrahang készüléke, és a központhoz köthető olyan innovatív megoldások gyakorlati bevezetése is, mint például az anyai vérből történő magzati-DNS vizsgálat, amely mérföldkőnek számított a magzati diagnosztikában

Az eseményen résztvevők szívesen meséltek a tavaly augusztusban elhunyt genetikusról, munkásságáról, szakmai hagyatékáról. Jó pár történetet osztott meg például Hadas Kriszta is, aki egy televíziós műsor kapcsán dolgozott együtt a genetikus Czeizel Endrével. „Azon szerencsések közé tartozom, akik együtt forgathattak a professzorral. Karizmatikus személyiség volt, akit órákon át lehetett hallgatni, és akitől rengeteget lehetett tanulni. Óriási hangsúlyt fektetetett a prevencióra! Jó látni, hogy a Czeizel Intézet az ő betegségmegelőzési modelljét viszi tovább, és a várandósság alatti speciális vizsgálatokon túl a legmodernebb csecsemő-, és kisgyermek-vizsgálatokkal szűri a különféle genetikai és egyéb betegségeket” – emelte ki a szerkesztő-riporter. 

Czeizel Barbara, a professzor lánya arról beszélt, mennyire fontos volt édesapja életében a központ, amelyik most felvette a nevét. „Az utolsó, betegséggel sújtott éveiben mindig az itteni rendelőben kapott erőre: itt folytatta a kutatásait, itt végezte a tanácsadást és emellett szívesen adta át a tudását a fiatalabb kollégáknak. Mindig félt attól, hogy a szakmai munkássága halála után porba hull, így nagy öröm, hogy a diagnosztikai központ Czeizel Intézetként működik tovább.”

Azóta az a hír is napvilágot látott, hogy Czeizel Barbara, a korai fejlesztés elismert hazai szakembere miniszteri biztosként a korai intervenció ügyéért felel majd, mindemelett egy több mint ötmilliárd forintos keretösszegből egy korai fejlesztést célzó programot is indítanak, főként uniós fejlesztési forrásokból. 

Czeizel Endre egyik utolsó felvétele
 

Babanet, 2016. április 05.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?