Az első klónbabák?

A Clonaid vállalat közzé tette azt a hírt, hogy az első klónbaba, Eve december 26-i világra jötte után megszületett a második klónozott kislány is, egy holland leszbikus pár gyermekeként. Az első baba, akit egy 31 éves amerikai nő hozott a világra, a Clonaid szerint az elvégzett vizsgálatok alapján tökéletesen egészséges. A második baba a vállalat elnöke, Brigitte Bosselier elmondása szerint szülőanyja klónja, és természetes úton jött a világra.

A bizonyítékokat követelők hatására a Clonaid beleegyezett, hogy az első gyermek és szülőanyja DNS mintáit december 31-én egy független laboratóriumnak adja át. A baba csak akkor nevezhető valóban klónnak, ha DNS-e tökéletesen megegyezik a donoréval, aki egy harmincas éveiben járó nő.

Boisselier csütörtökön elmondta, hogy a vizsgálatot a szülők kilétének védelmében elhalasztották. Ugyanis eközben Bernard Siegal, ügyvéd petíciót nyújtott be a Fort Lauderdale-i bíróságon, mert szerinte, ha bebizonyosodik, hogy a baba valóban klónozással fogant, bántalmazott gyermekként kell kezelni, akit a Clonaid kizsákmányolt, így védelemre, azaz egy, a bíróság által kijelölt törvényes gyámra van szüksége. A petícióban leírtak szerint, ha a gyermek valóban klón, úgy ki van téve a hosszú távú genetikai elváltozások, tökéletlenségek és mutációk veszélyeinek is. Bosselier arról számolt be, hogy a szülők aggódnak, hogy az a személy, aki a DNS vizsgálatot elvégezné, esetleg felfedné kilétüket is a bíróság előtt. Siegal elmondta, hogy a január 22.-re kitűzött meghallgatás során ennek így is ki kell derülnie.

A Clonaid állításai világszerte erős visszhangot váltottak ki, és a reproduktív klónozás globális betiltását is egyre többen szorgalmazzák. Ugyanakkor az ENSZ-ben egyelőre még nem született döntés arról, hogy a terápiás célú klónozást is betiltsák-e, amelynek során ugyancsak emberi embriókat használnának arra, hogy gyógyászati célokra őssejteket állítsanak elő.

Jelenleg azonban, mivel egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem szolgált a Clonaid a klónozott babák létéről, sokan még azt is vitatják, hogy valóban a klónozás tudományának kétes áttörésével állunk-e szemben, vagy csupán a Clonaid által keltett médiacirkusznak vagyunk áldozatai. A klónozással foglalkozó tudósok egyöntetűen állítják, hogy egy kisbaba klónozását megkísérelni felelőtlen és visszataszító lenne, mivel a halálozási arány és a defektusok előfordulása annál a hét emlős fajnál is nagyon magas volt, amelyeket eddig klónoztak. Sokan etikailag is elfogadhatatlannak tartják az ember klónozását.

A Clonaid állítása szerint jelenleg is mintegy 2 000 ember van a várólistájukon, akik akár 200 ezer dollárt is hajlandóak lennének fizetni saját maguk, vagy egy szeretett személy klónjáért. Január végéig még további négy baba születését ígérik.

A vállalat honlapján közzétett hírek alapján kutatóik most a klónbabák következő generációján dolgoznak, akik között majd HIV fertőzött betegek klónjai is lesznek. A cég szerint ugyanis így az AIDS-es emberek úgy válhatnak majd szülővé, hogy elkerülhetik leendő gyermekük megfertőzésének veszélyét.

Forrás:

http://www.newscientist.com
http://www.cnn.com
http://www.clonaid.com

Szilágyi Diána, 2003. január 06.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?