Állami potencia

Régóta foglalkoztatja a szakértőket, hogy a gyermeknevelés anyagi ösztönzése valóban növeli-e a gyermekvállalási hajlandóságot. Annak alapján, amivel közgazdászok magyarázzák a népességszám csökkenését, a válasznak igennek kellene lennie. Ezen okfejtések szerint ugyanis azért születik egyre kevesebb gyerek, mert jelentősen növekedtek a gyermeknevelés költségei - elsősorban az iskolában töltött idő meghosszabbodása révén -, a tudás felértékelődése ugyanakkor a szülők számára vonzóbbá tette kevesebb, de iskolázottabb gyermek vállalását. Egy másik közgazdasági magyarázat szerint a társadalombiztosítás és a tőkepiaci lehetőségek alternatívát nyújtottak az időskori biztonság megteremtésében a gyermekek gondoskodásával szemben, s ez vezetett az alacsonyabb gyermekszámhoz. Demográfusok és szociológusok ugyanakkor a társadalomban uralkodó normák és értékek megváltozására vezetik vissza a termékenység csökkenését. Ez olyan folyamatokban nyilvánul meg, mint a szekularizáció, az urbanizáció, a nők társadalmi szerepének módosulása, a házasságkötések számának csökkenése, a válások számának növekedése vagy az alternatív együttélési formák elterjedése.
Noha Magyarországon a termékenység a 19. század vége óta csökken, s az állami beavatkozás ötlete is már korábban megjelent, aktív népesedéspolitikáról csak az 1950-es évek óta beszélhetünk. A magyar állam először a legszélsőségesebb negatív ösztönzőhöz, a terhességmegszakítás teljes tiltásához folyamodott. Az abortusztilalom 1953-as bevezetését követő Ratkó-korszak eredménye a gyermekszám és az éves termékenység hirtelen megugrása, majd gyors visszaesése volt. Utólag egyértelművé vált, hogy a jogszabályi tiltás hatására a párok csupán a tervezett szüléseket hozták előre. 1962-re a termékenységi mutató addig soha nem látott mélységbe zuhant. Ezt követően az állam fokozódó szerepvállalását döntően pozitív ösztönzők jellemezték.
E fordulat első megnyilvánulása volt a gyermekgondozási segély (gyes) 1967-es bevezetése. Rövid időn belül rengeteg anya hagyta abba a munkát, és vette igénybe a keresetét részlegesen pótló támogatást. A termékenység azonban már előbb növekedésnek indult, az új rendszer bevezetését pedig nem követte a gyermekszám jelentős emelkedése. Sőt azok a női korosztályok, melyeket csak a gyes bevezetése érintett - tehát a későbbi támogatási formák már nem -, mind az előző, mind pedig az őket követő generációnál kevesebb gyermeket szültek. Ugyanakkor a később szülőképes korba lépők termékenysége folyamatosan növekedett - feltehetően a gyes hatására is.
A hatvanas évek végétől ismét csökkent a gyermekvállalási hajlandóság. Az ennek hatására elfogadott 1973-as népesedéspolitikai határozat intézkedései között negatív és pozitív ösztönzők egyaránt szerepeltek, az utóbbiak kétségtelen túlsúlyával. Emelkedett a készpénzes családtámogatások összege, bővítették - elsősorban a három és több gyermekesek számára - a lakásépítési kedvezményeket. Ismét erőteljesen korlátozták a terhességmegszakításokat, ugyanakkor bevezettek jó minőségű fogamzásgátló szereket, és odafigyeltek a csecsemőhalandóság visszaszorítására is. E lépéseket gyors termékenységnövekedés, majd lassúbb lefolyású, de látványos csökkenés követte. Az 1974-1977 közötti nagy létszámú korosztályok megszületése újabb hullámot vitt a termékenységi idősorba, és ezeket különösen felerősítette az a tény, hogy az intézkedések elsősorban a népes Ratkó-generációt érintették.
A nyolcvanas évek közepén ismét a termékenység már megindult emelkedésekor bővítették a családtámogatási rendszert - a keresetarányos gyermekgondozási díj (gyed) bevezetésével. Ez utóbbinak a gyessel közös tartós hatása ugyanakkor valószínűnek tűnik.
Az 1988-1991 közötti évek a készpénzes támogatások reálérték-növekedésének az időszaka, melynek szimbolikus aktusa volt a családi pótlék alanyi jogúvá tétele 1990 áprilisában. A gyermekvállalási hajlandóság ebben az időben enyhén javult. A rendszerváltást követő éveket a családtámogatások fenntartására, illetve bővítésére tett erőfeszítések jellemezték, miközben a gazdasági válság hatása a támogatások reálértékének csökkenésében mutatkozott meg. Az 1995-ös Bokros-csomag a jóléti ellátások közül elsősorban a családtámogatásokat vette célba. Jövedelemvizsgálathoz kötötték a családi pótlékot és a gyest, megszüntették a gyedet, illetve - már korábban - a gyermekek utáni adókedvezményt. A döntések során népesedéspolitikai szempontokat nem vettek figyelembe. Az évtized eleje óta tartó folyamatos termékenységcsökkenés 1996-tól még erőteljesebbé vált, de a hatás nem mondható drámainak. 1999-től több lépésben megtörtént az 1995 előtti családtámogatási rendszer restaurációja. Újra alanyi jogúvá vált a családi pótlék és immár a gyes is, ismét jár az adókedvezmény, 2000-től pedig a gyed. 2000-ben, hosszú idő után először, több gyermek született, mint az előző évben, ám azóta ismét csökken a gyermekvállalási hajlandóság. A csökkenés megtöréséhez feltehetően hozzájárult a Bokros-csomag idején elhalasztott születések részleges "pótlása", de elképzelhető az is, hogy a gyermekvállalási kor kilencvenes években tapasztalt kitolódása miatt elmaradt születések javították a képet.
Mindenesetre az utóbbi fél évszázad a gyermekvállalás anyagi ösztönzésének hatékonysága mellett és ellen szóló érveket is kínál. Egy nemrég megjelent elemzés szerint Magyarországon a párok egy része pusztán a támogatások növelése esetén is hajlandó gyermeket vállalni. Az állami beavatkozás hatásának nagyságrendjét és egyúttal korlátait érzékelteti, hogy a modellszámítások szerint a 2000. évi családtámogatási kiadások megkétszerezése, azaz 250 milliárd forintos többletkiadás 18 ezerrel több (összesen 115 ezer) gyerek megszületését eredményezte volna 2001-ben.

Gábos András

 
Forrás: hvg.hu