„A LELKEMET IS ELADNÁM AZ ÖRDÖGNEK, HA CSAK ÚGY LEHETNE GYEREKEM” – MEDDŐ NŐK ÉS EGY NEVES SZAKEMBER IS VISSZAUTASÍTJA VERES PÜSPÖK NYILATKOZATÁT

Hat és fél millió. Ennyi ember nem született volna meg az elmúlt 39 év során a világon, ha nem létezne a lombikbébiprogram. Csak Magyarországon évente kétezer baba. A mesterséges megtermékenyítés Veres András győri megyéspüspök szerint  „bűnös tevékenység” a benne résztvevő anyák, apák, és az abban segédkező orvosok számára is. (A főpappal készült ominózus interjú az mno.hu oldalon jelent meg; ITT olvasható.) A püspök véleményét nemcsak a szintén győri nagy hírű meddőségi központ, a Kaáli Intézet vezető orvosa ítéli el, hanem azok a meddő nők is, akik – más lehetőség híján – évek óta próbálkoznak (sikerrel vagy sikertelenül) teherbe esni a lombikprogrammal. Velük beszélgetett Vida Melinda.

„A LELKEMET IS ELADNÁM AZ ÖRDÖGNEK, HA CSAK ÚGY LEHETNE GYEREKEM” – MEDDŐ NŐK ÉS EGY NEVES SZAKEMBER IS VISSZAUTASÍTJA VERES PÜSPÖK NYILATKOZATÁT

„Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopózik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...” – majd kitért arra is, hogy „bűnös, aki ebben részt vesz."

Veres András

A fenti idézet Veres András szájából hangzott el. A győri püspök a katolikus egyház nevében elítélte a lombikbébiprogramot.

A szakorvos és a meddő nők véleménye előtt jöjjön néhány szikár tény: napjainkban minden hetedik pár számára egészségügyi szempontból problémát okoz a gyermekes családdá válás. Az esetek körülbelül 40-40 százalékában nem termékenyek a nők és a férfiak, 20 százalékban mindkét félnél gondok lehetnek. A férfiak és nők meddőségének különböző okai lehetnek, például genetikai betegségek, cukorbetegség, a pajzsmirigy-, vagy mellékvese-betegségek, illetve mérgezések, túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás, kemoterápia, fizikai sérülések, mutációk. A nők meddőségéét okozhatják a méh betegségei is, a petevezeték-elzáródás, a petefészek éretlensége, az endometriózis, az ovulációs problémák, illetve egyes fertőzések okozta károsodások (például chlamydia). Az életkor mellett a túlsúly vagy a túlzott soványság is rontja a fogamzóképességet. A férfiak meddőségét a spermiumok alacsony száma, illetve nem megfelelő minősége is előidézheti.

Meddőségről akkor beszélhetünk, ha 12 hónapja próbálkozik egy pár, hogy gyermekük legyen, és mégsem sikerül, ilyenkor érdemes orvoshoz fordulni. A kivizsgálások: nőgyógyászati, ultrahang, labor, valamint megnézik az ondót, és feltérképezik a teljes peteérési ciklust. A terméketlenséget okozó alapbetegség gyógyítása történhet gyógyszeres kezeléssel vagy operációval. Ha ez nem vezet eredményre, úgy marad a mesterséges megtermékenyítés.

Dr. Kőrösi Tamás – Kaáli Intézet

A helyszín ugyancsak Győr, de a Kaáli Intézet. Dr. Kőrösi Tamás lassan négy évtizede szülész-nőgyógyász, és 17 éve irányítja a kisalföldi megyeszékhelyen található meddőségi centrumot. Az orvos-igazgató – aki maga is hitét gyakorló katolikus, keresztény ember, egykori pannonhalmi bencés diák –,  úgy véli: Edwards professzor nem véletlenül kapott Nobel-díjat 2010-ben a lombikbébi-eljárás kidolgozásáért.

Dr. Kőrösi Tamás

Magyarországon évente kétezer lombikbébi születik, és csaknem 200 ezer a meddő párok száma. Kőrösi doktor 1983-ban végezte az első inszeminációt, 1991 januárjában pedig a császármetszést az első debreceni lombikbaba édesanyjánál. A két helyen (debreceni orvostudományi egyetem és Győr), több mint tízezer gyermek az eredményességi statisztikája. A szakember álláspontja az, hogy előny a várólista megszüntetése, hiszen ezzel a korfüggő meddők sokkal hamarabb jutnak ellátáshoz, és jócskán csökkenthető a stressz. A hazánkban hatályos, a társadalombiztosító által támogatott öt beavatkozás, és a 90 százalékos gyógyszertámogatás pedig a világon a legkedvezőbb. A meddőségi szakember hangsúlyozza: ők nem tünetet kezelnek, hanem okot, és a betegek tíz százalékában csak a lombikkezelés vezethet sikerre. Beszédes tény, hogy az eljárás hatásfoka 35 év alatt eléri a spontán fogant terhességek eredményességét. Az orvos-igazgató szerint hazugság az embriók pusztítása, kidobása, minden tárolva, fagyasztva van. Kőrösi doktor azt mondta:

„Ferenc pápa, az akkori amerikai elnök, Barack Obama társaságában arról beszélt, hogy az egyháznak ma már nem az a feladata, hogy bioetikai kérdésekben harcosan küzdjön a veszélyes tendenciák ellen.”

„A LELKEMET IS ELADNÁM AZ ÖRDÖGNEK, HA CSAK ÚGY LEHETNE GYEREKEM” – MEDDŐ NŐK ÉS EGY NEVES SZAKEMBER IS VISSZAUTASÍTJA VERES PÜSPÖK NYILATKOZATÁT

Balog Katalin, 41 éves, 12 éve küzd lombikkal azért, hogy anya lehessen

„Püspök Úr, én még a lelkemet is eladnám az ördögnek, ha csak úgy lehetne gyerekem!" – Ezt üzente Balog Katalin a győri megyéspüspöknek, miután értesült arról, miként nyilvánult meg a lombikkérdésről a kisalföldi katolikus papok első embere. „41 éves múltam. 12 éve várjuk a csodánkat. Ez idő alatt volt hét műtétem, mióma, endometriózis, összenövések. Ebből a hét műtétből a második és a hetedik életmentő volt. Hét lombikot csináltunk, ebből négy stimuláció és három FET (fagyasztott embriók visszaültetése - a szerk. )" – sorolja a könnyekkel teli évek történéseit Katalin. „Az első lombik 2007. decemberében volt. Sajnos január első hetében spontán elvetéltem a hathetes ikrekkel. Műszeres befejezés lett a vége."

Veres püspök nyilatkozatát felháborítónak tartja az asszony, aki megszállottan folytatja tovább a küzdelmét. Már a béranyaság gondolata is megfordult a fejében, persze az, hogy más hordja ki a gyermekét, nem olyan egyszerű, Magyarországon erre nincs lehetőség, de a szomszédos Ukrajnában és Romániában igen. De nem csak a jogi része megoldandó Katalin számára: először el kell érnie, hogy legyen petesejtje, ami januárban még volt, idén áprilisban már nem. A reménykedő nő azt mondja, tántoríthatatlan, a legvégsőkig elmegy, hogy teljesüljön végre az álma, és édesanya lehessen.

Rácz Szilvia, 33 éves, lobikbabákkal ikerterhes

A 33 éves Rácz Szilvia, a püspök szerint a „bűnös” nők egyike. Kétszeresen is, hiszen ikreket hord a szíve alatt, a lombikbabák
érkezését decemberre várják. Ők a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen párjával „csak” három éve kezdték el tervezni a családbővítést. Egy év eredménytelen próbálkozást követően jöttek az orvosi vizsgálatok, ahol kiderült, hogy a férfi spermiumszáma nagyon alacsony, és ami van, az is lassú vagy sérült. Nem volt kérdés, hogy csak a lombikkal próbálkozhatnak. 

„Az életünk teljes és boldog lett volna gyermek nélkül is, de mi vágytunk a mi kis csodánkra. A kezelés alatti kellemetlenségeket a fogunkat összeszorítva csináltuk végig" – idézi fel az út elejét Szilvia, majd így folytatja: „a férjemet nagyon megviselte ez a próbatétel, a kapcsolatunkat azonban megerősítette. Április elsején volt a beültetés. Két embriót kaptunk a hétből. Egy csodás ikerpár növekszik a hasamban. A másik öt embrióról még nyilatkozni fogunk. Úgy döntöttünk, hogy az orvostudománynak ajánljuk fel. Így talán segítünk a lombikprogram fejlődésében is."

A várandós nő döbbenten áll Veres püspök nyilatkozata előtt. Ő úgy véli, ha a lombik bűn lenne, akkor nem jött volna létre a felfedezés, a kísérletek, a fejlődés. Sőt, a lombik gondolata sem született volna meg, mert Isten nem hagyja, hogy megfogalmazódjon, és amikor ilyen téziseket hall, ráadásul Isten szolgájától, akkor egyenesen úgy érzi, mintha a néhány hónap múlva születendő kislányát és kisfiát bántanák.

Mészáros Zsuzsa, 37 éves, lombikkal született kislánya hároméves

Mészáros Zsuzsa 34 éves volt, amikor a második lombikeljárás segítségével három éve végre édesanyává válhatott, és – mint azt megtudtuk tőle – idén visszamennek a kistestvérért is. Kislányukra öt évet vártak, természetes úton nem lehetett babájuk, mivel neki több hasi/bélműtéte volt, gyermekkora óta autoimmun beteg.

„Mélységesen felháborít a püspök úr nyilatkozta, szerintem ő nincs tisztában a lombikbébi-eljárással, hiszen ezek a babák nem erőszakból fogantak, hanem valóban Isten ajándékai. Ahogy arról sem sok fogalma lehet Veres Andrásnak, hogy ezek az  anyák, akik a meddőségi központokba gyakran hosszú évekig jártak, micsoda testi és lelki fájdalmakon és veszteségeken mentek át, míg  végre a karjukban tarthatják a gyermeküket" – mondta Zsuzsa, akinek kislánya nem véletlenül kapta a Dóra nevet.

Dóra ugyanis azt jelenti: Isten ajándéka.

 

Kiemelt fotó: iStock/Getty Images
Portrék: gyor.egyhazmegye.hu; kaali.hu

A cikk forrása: wmn.hu

Stat

Vida Melinda , 2017. augusztus 28.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?