Oli-napló - Végre újra együtt!

Amikor bekerültem a kórházba, nem éreztem magamban elég erőt, hogy babanaplót írjak, az egész világom összedőlni látszott. Igazából abban sem voltam biztos a műtét utáni 1-2 napban, hogy valaha kikerülök onnan. Aztán egyik napról a másikra apró lépésekben javulni kezdett az állapotom, és miután a fájdalomcsillapítót és a nyugtatókat elhagytuk, a fejem is elkezdett kitisztulni.

Hirtelen sok időm lett, Oli nem lehetett velem és Mr. Mimi sem ért rá egész nap mellettem ülni, így volt egy kis időm fellépni a Babanetre. Olvastam a bejegyzéseiteket a szüléssel és az azután történtekkel kapcsolatban. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek az együttérzést és a bátorító szavakat, jókívánságokat! Nagyon sok erőt adtatok nekem, hogy átvészeljük az elmúlt két hetet, így arra jutottam, hogy erőt veszek magamon és kedveskedek nektek egy kis Oli-naplóval, sok képpel megtűzdelve.

Ez a harmadik itthon töltött napom, kezdek visszarázódni a „régi” kerékvágásba - és Oli is. Sajnos megfigyelhető rajta: nagyon megviselte, hogy egyik percről a másikra eltűntem mellőle, hirtelen váltás volt számára az anyatejről a tápszerre áttérés és csak apa jelenléte. Amíg nem voltam itthon, szinte végig Mr. Mimi mellkasán, de legalábbis mellette tudott csak aludni. Nagyon féltem tőle, hogy emlékezni fog-e rám - persze tudom, hogy kilenc hónapig bennem növekedett, de éppen csak elkezdtünk ismerkedni egymással úgy igazán.

Mikor hazaérkeztem a kórházból, aludt, egész délután tördeltem a kezemet és vártam, hogy felébredjen, megölelgethessem és vártam, hogy mi lesz a reakciója rám. Hogy mi volt? Egy nagy mosoly és beszédes szájacskák! A könnyeimmel küzdöttem a megkönnyebbüléstől…

Amíg nem voltam itthon, nagyon kikerekedett az arcocskája és a combija, már nem újszülött formája van, igazi kislányos baba lett belőle. Mr. Mimi felhizlalta nekem szépen, immáron 3,5 kg kis büdösbogarunk van. Nagyon büszke vagyok a férjemre, elképesztően talpraesetten és jól kezelte a helyzetet, példásan ellátta a kislányunkat és próbálta betölteni nála az űrt, amit a hiányom okozott. Látszik, ahogy egymásra néznek, hogy egy elszakíthatatlan kapocs alakult ki közöttük, hívhatnám apa-lánya közti „szerelemnek” is.

Oli tüneményes baba, immáron hathetes, leginkább csak akkor sír, ha éhes, de akkor nagyon. A kórházi fürdetést még nem igazán heverte ki, bár én sem élvezném annyira a helyében a dolgot, ha életem első tisztálkodásai abban merültek volna ki, hogy egy vadidegen, nagyhangú nő a csap alá tart és lényegében megsikálja a bőrömet. Az alvások még nyugtalanul telnek, nyöszörög álmában és gyakran felijed, de ha megérzi a közelségünket, megnyugszik.

Az etetéssel vannak még problémáink, a tejem a kórházban töltött idő alatt minimálisra apadt, most próbálom minden erőmmel visszatermelni neki, de nehezen megy, az anyatej leginkább csak kiegészítés neki a tápszer mellett. Ha nem is teljesen sikerülne elhagyni a tápszert, de ha legalább az arány megfordulna, már attól nagyon boldog lennék. Féltem tőle, hogy akar-e majd újra szopni, végül is cumisüvegből sokkal könnyebb enni, nem kell annyit dolgozni érte, de nagyon ügyesen próbálkozik, ha éppen nem olyan éhes még, és szerencsémre a technikája sem romlott egy kicsit sem, nagyon ügyes baba.

A látótere is kezd kibővülni, megismeri már az arcokat, párosítani tudja a hangot mindenkihez, egyre jobban lekötik a színes dolgok, ha tele van a pocakja és még nem álmos, szívesen elnézelődik akár másfél órát is az ágyában vagy a játszószőnyegen: nézegeti a babáját és a mintákat a falon, kezdi megismerni az őt körülvevő világot.

A megszületése előtt tartottunk tőle, hogy figyelni kell majd a légzését, amikor alszik, még egy légzésfigyelőt is beszereztünk, de a helyzet az, hogy semmi szükség nincs rá. Oli ugyanis nem alszik halkan. Egyáltalán nem! Horkol, nyög, nyöszörög. Az ébredés 10 perctől akár fél óráig is tart nála, nyújtózkodással és nyögésekkel fűszerezve, igazi kis egyéniség. Sokszor aludni sem tudunk tőle, annyira hangos.

Mimi