Megoldás a koraszülött szállításra

Az év első felében az ország egész területén kiépül az a rendszer, amelynek  keretében speciális mentőegységek erre a célra kialakított mentőautókkal a nap 24 órájában rendelkezésre állnak a koraszülöttek és a kis súlyú újszülöttek szakkórházba szállítására - jelentette az MTI.

Mikola István egészségügyi miniszter szerint ezzel a szolgálattal évente mintegy 400 újszülött életesélyét lehet visszaadni. A szolgálat működtetése évi 350 millió forintba  kerül, de bőven megtérül azzal, hogy évente négyszázszor átlagosan 65 egészséges életév lehetőségét adja meg.

A szolgálatnak speciálisan  felszerelt, megfelelő műszerekkel, inkubátorokkal ellátott új  mentőautókat szereznek be. A kocsik megvásárlása várhatóan májusra lezajlik, addig pedig az Országos Mentőszolgálattól bérelt mentőkkel működik az újszülött szállítás.

A történések jelentőségét jelzi, hogy évente több száz csecsemő halt meg, s legalább ugyanennyi lett testileg és szellemileg nyomorék, mert nem kapta meg születése után  azonnal a szükséges ellátást. A szolgálat mentőegységei és autói  gyakorlatilag mozgó intenzív osztályok, amelyek riasztás esetén 3-5  percen belül indulnak az orvosi segítségre szoruló újszülöttekért.

 

2002. január 29.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?