Lehet úgy segíteni, hogy nem fáj a beteg babának!

Ma Magyarországon minden tizedik-tizenkettedik gyerek koraszülöttként jön világra, ez csaknem tízezer kisbabát jelent évente. Közülük, és rajtuk kívül is sokan vannak, akiknek akár oxigénhiány, agyvérzés vagy genetikai betegség, magzati korban kialakult sérülés miatt nehezen kezdődik az élete.

Petinek a terhesség harmincadik hetében kellett megszületnie, hogy életben maradjon. Amint Peti hazaérkezett a kórházból, elkezdték a sokszor fájdalmas terápiás kezeléseket, amelyeket nem csak a foglalkozásokon, de minden nap meg kellett ismételni.

Agyvérzése és belső vérzése volt, öt hetesen vehették először kézbe a szülei.

Néhány hónappal később, amikor a kisfiú már nagyon nehezen viselte a megpróbáltatásokat, eljutottak a Gézengúz Alapítványhoz. Először egyénileg foglalkozott vele gyógytornász szárazföldön és a vízben is. Minden héten megnézték, hol tart a fejlődésben, segítettek neki, és olyan feladatokat kapott otthonra is,  amelyek élményszerűek, izgalmasak voltak.

Dr. Schultheisz Judit 30 éve foglalkozik a segítségre szoruló gyerekekkel. Szerinte fontos, hogy újabb és újabb kutatással, innovációkkal megtalálják, kifejlesszék azokat a terápiákat, amelyekkel szelíden lehet gyógyítani. „Máig vannak olyan módszerek, amelyek fájdalommal járnak, ennek nem szabadna így lennie, ez megengedhetetlen. A koraszülött, sérült gyerekeknek szükségük van arra, hogy segítsük a fejlődésüket, de ezt zökkenőmentessé, harmonikussá, életszerűvé kell tenni.”

Kereskényi Bernadett gyógytornász, a Cseppek Háza szakmai vezetője is részt vett Peti fejlesztésében. Szerinte fontos felismerni azt, hogy az egyes terápiás módszerek csak önmagukban alkalmazva sokszor nem elegendőek.

„Az orvosok gyakran egy beteg testrészt látnak ott, ahol egész ember van. Ha egy kisbabát csak masszírozunk, vagy kezeljük az izomzatát, az nem elég ahhoz, hogy az idegrendszere megfelelő ütemben fejlődjön, ahogy az sem, ha csak aktív tornákkal foglalkozunk a kicsikkel. Mi abban hiszünk, hogy a gyerekeknek speciálisan, személyre szabott terápiával tudunk segíteni. Az alapítványban több mint ötven szakember dolgozik, nagyon sokféle, egymást segítő, egymásra épülő módszerrel. Ki kell találnunk, hogy melyek azok, amelyek ezek közül az éppen hozzánk érkező gyermeknek valók, tudnunk kell folyamatosan változtatni, megújulni. Közben pedig azt is meg kell oldanunk, hogy a családok ne fájdalmas kötelességként, hanem pozitív élményként, örömforrásként éljék meg a kezeléseket.”

Ma Magyarországon minden tizedik babának szüksége lenne segítségre élete első két évében. Közülük nem mindenkinél ismerik fel a problémát, vagy elintézik azzal, hogy „majd kinövi”, de az is előfordul, hogy néhány alkalmas kezelés után, egy adott gondot megoldva abbahagyják a szülők a terápiát. Ezért történhet meg az, hogy ahogy idősebbek lesznek a gyerekek, úgy nő a problémákkal küszködők aránya. Egy olyan fejlődési zavar, amely csecsemőkorban könnyen kezelhető lett volna, iskolásként a gyermek teljes életét meghatározhatja, ezért is fontos, hogy a kicsik életük első éveiben kiemelt figyelmet kapjanak.

Peti most öt éves, tíz hónapos kora óta jár a Gézengúz Alapítványhoz. Utolérte a kortársait, már csak kisebb problémái vannak izmai erősségével. A család máig jár gyógyúszásra és tornára.Ő csak „úszásnak” nevezi azokat a neuro-hidroterápiás gyakorlatokat, amelyeket itt fejlesztettek ki Dr. Schultheisz Judit orvosigazgató vezetésével.         

 

 

 

Babanet, 2016. február 29.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?