Koppi-napló – Izgalmas kezdetek

Kezdődött úgy, hogy hazaérkeztünk a kórházból már délelőtt. Igen, ide egy kis szerencse kellett, hiszen vannak ilyenek is az életemben (!) - nincs öcsémnek igaza amúgy, mivel észre kell venni a jó dolgokat is és vannak azok is. Szóval nem mondom, hogy én indítottam el a lavinát… De a szülés napján én nyitottam, és azt hittem, én is zárom a szülőszobát, aztán délutánra akkora lett a forgalom, hogy a front a következő 3 napban csak hozta és hozta a babákat. Így a 4. nap reggelén mikor megkérdezték, ki menne aznap a szobából, mint egy kisiskolás jelentkeztem, hogy én, én, illetve mi, mi, mi (fúúú, már nagyon szabadultam volna).

Annyira telített volt a kórház, hogy aznap a második cicizésre már nem kaptam meg Koppányt, és jelezték, bármelyik pillanatban indulhatunk haza, csak még pár vizsgálata hátra van. Gyors telefon haza, mindenki elkészült, szerintem nem kellett 10 perc a lajhár mozgásommal sem, hogy összeszedjem magam és a cuccom, illetve szétosztogassam, amit mi a fenének hozzak haza: wc papír, papírzsepi, gyümölcs, ásványvíz, extraszuperhipernagy betét. Még nem szóltak, hogy mehetek, de már átadtam az ágyam, az akkor már a helyemre guruló császáros kismamának.

Koppányt megkaptam, átvettem, ellenőriznem kellett, hogy azt a névkarpereces babát adják-e ki, aki az enyém - jelezném a gyártónak, hogy Koppány minimum ötször hagyta el a névjegyét, jó mellesleg rá még a kesztyűt is szikszalaggal kellett volna rögzíteni és minimum bevarrni az angolpólya oldalát, hogy ne lógjon ki a lába. Szóval kiadták a babát az apának, igen, akárhogy próbáltam jelezni a csecsemős nővérnek többször is, hogy a PAPÁ-nak adja át a hordozót, de az apa ötödik említésénél már bele egyeztem, hogy oké, ha megtalálja, adja oda neki!

Otthon az első etetés előtt megpróbáltam megfürdeni, míg a ház parancsolója alszik – tette is, míg beléptem a zuhany alá. Végül az első pelenkacseréig délután 4-re jutottunk el és mit találtunk a pelusban? Vért, ami a kukaca helyénél éktelenkedett. Így sem voltam valami fényesen, dübörögve fájt még a fejem az érzéstelenítés utóhatásaként és emellé finoman kikészültem. A szülésznőm tanácsára Koppit itattuk pár napig, és ha szombatra sem múlt volna el, akkor irány az ügyelet - a második pelusban már nem friss vércsöpp volt.

Aztán az agyalás, hogy ugyan mivel sikerül egy újszülött kukacát úgy megsérteni, hogy vérzés legyen belőle. Arra jutottunk, hogy valahogy vizeletet kellett gyűjteniük a vese miatti vizsgálathoz, de katéterezés nem szerepelt a zárójelentésben. Egy nappal később meg, hogy állítsunk oda, hogy már nem friss vér, hanem a tisztuló maradék van a pelusban? A végén sikeresen rám bizonyítják, hogy kínoztam a picit. Csütörtökön jöttünk haza, szombat hajnalban majdnem örömtáncot lejtettem a pisis, de vértelen pelus láttán. Eddigre úgy éreztem, hogy az evés is helyre állt, Koppi jól lakik, alszik 3 órát, minden oké.

A rákövetkező kedden megvolt az első gyermekorvosi találkánk, már pénteken mutattam a védőnőnek a véres pelust, de ő sem tudott jobb tanácsot adni, hiszen ő is rendesen meglepődött - a pelust egy hónap után dobtam ki, a fényképet még őrzöm. A következő nagy har:, nem jön a kaki, már 4 napja nincs kaki, már 5. napja nincs kaki, 6. nap, ez már nem vicc, óvatos hőmérőzés egyszer-kétszer és sikeres produktumunk lett. Az első háziorvosi vizsgálat után egy hét múlva a következő probléma: hoppá, Koppi fogy…

És a jelen: Koppi egy kis dumagép, mosolyog, kacag, mindenkit mindenhol levesz a lábáról. Egyre erőszakosabb, ha a saját érdekeit kell elérnie. Lassan 7 kiló, 12 centit nőtt a születése óta, és kedden kapja meg a 3 hónapos oltásokat.

És mai nap meglepetése: nem kell játék-csörgő, az anya által felfújt és bekötözött zacskónál nincs is jobb játék.

Csumpi