Vasárnap irány a Pöttömkert!

Augusztus 2-án Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, a Budapest Parkot ismét a legkisebbek vehetik birtokba, ahol az önfeledt móka és kacagás birodalma várja őket. Lufik, arcfestés, bohóc, koncert, bemutatók és egy igazi mentőautó – mindez ingyen. 

Utolsó előtti hétvégéjéhez érkezett a Budapest Park gyermekeknek szóló programsorozata, a Pöttömkert. A havonta megújuló program ezúttal is az apróságok és a szülők számára egyaránt szórakoztató játékokkal és bemutatókkal várja a látogatókat. A korán kelőket reggel napindító jóga várja, mellyel minden csöppség bemelegíthet az egész napos bulira. Testünk után szellemünk ráhangolódásában a Kerekítő Mondókás Móka höcögős, göcögős és kacagós játékai segítenek. Ezután már semmi sem akadályozhatja meg az önfeledt szórakozást! A bulihangulatról ezúttal Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar gondoskodik, akiknek műsorában többnyire magyar, kortárs versek megzenésítései szerepelnek - dalok a családról, a barátságról, kerge tündérekről, oly módon, hogy az egész családnak igazi, közös zenei élményt nyújtson.A nagy mókázás után Jó ebédhez szól a mese, pihenésképp érkezik a tündérmesék, állatmesék és furfangos mesék tanulságokkal teli világa. A felhalmozott energiát a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub segít levezetni, akik bemutatójuk után óvó tekintetük kíséretében néhány japán harcművészeti fogás elsajátítására is lehetőséget adnak.

A gyerkőcöket emellett számos egész napos foglalkozás és program várja. Piatnik asztalainak animátorai vidám ügyességi és parti játékokkal várjáka legkisebbeket, akik játszva fejleszthetik megfigyelőképességüket, gyorsaságukat, kézügyességüket, a nagyobbak pedig egy sor izgalmas logikai játékban tehetik magukat próbára.A Bohóc Játszótér a nagyobbak ügyességüket és egyensúlyérzéküket tesztelhetik, a kisebbeket kosaras körhinta várja, egy igazi bohóc pedig kicsik és nagyok mellett akár a legnagyobbak kedvenc lufi figuráját is meghajtogatja. A Parkban most is számos lehetőség adódik majd fantáziánk világának életre keltésére; a Gipszkorszakasztalánál a gipszszobrászkodást és gipszfestést lehet elsajátítani, az aszfaltrajzolás krétái pedig igazi mesevilág megteremtésére képesek. A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozatának önkéntesei mellett ezúttal a Sminkexpressz profi csapata is hercegnőt, Pókembert, Batmant, Mini Mouse-t vagy akár kiscicát varázsol bármelyik porontyból. És ha már az állatokról van szó: aWalhalla Dzsungáriai Törpehörcsög Tenyészet az M.T.V.E. meghívására elhozza két kis hörijét, akiknek tartásáról simogatásuk közben mindent meg lehet tudni. Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ideje elárulnunk, hogy egy igazi mentőautó is érkezik hozzánk, amivel akár még szirénázni is lehet. Most már biztosan minden gyerkőc tudja: ha hónap első vasárnapja, akkor Pöttömkert!

A Pöttömkertet a gyermekek és a felnőttek egyaránt ingyen látogatják.

2015. július 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?