Újra nyitotta kapuit a Zöld Péter játszótér

Hivatalosan is átadták a Millenáris Parkban a felújított, átépített és áttelepített Zöld Péter játszóteret, sok gyerek kedvencét. A játszótér 2000-ben, eredetileg Kő Boldizsár grafikus művész és Balla Gábor szobrász tervei alapján épült.

A játékszerek a Zöld Péter népmese, mely „A mindent látó királykisasszony” néven is ismert, egy-egy jelenetét elevenítik meg, így akár interaktív együttjátszásra is lehetőséget nyújt kicsik és nagyok számára. A játszótér bejáratánál – ha még valaki nem ismerné – olvasható a mese teljes szövege, az egyes játékszereknél pedig az odavágó jelenet történetét ismerhetjük meg. A gyerekek végigjátszhatják Zöld Péter kalandjait, amely mint minden népmese, alapvető világképrendező és erkölcsi nevelő erővel bír. Ha a szülők sem restek játszani, még a szülő-gyerek kapcsolat is erősödhet, hiszen olyan közös élményben lehet részük, amelyre a kicsi egy életen át emlékezhet.

A játszótér eredetileg és most is kilenc játékelemmel állt a kicsik rendelkezésére, de amellett, hogy remek teret ad a mozgásra, még művészi és esztétikai értékeket is képvisel, hiszen a játszóteret szobrászművészek által faragott szobrok, állat és emberfigurák népesítik be.

Nemcsak a megszokott játékszerek – homokozó, csúszda, hinta, csúszkapálya - kaptak itt helyet, hanem különleges és egyedi elemek is, mint pl. az óriási Kismadár hordó, amely a taposómalmok mintájára készült. De van még itt zenélő kút, szélforgók, kolompok és egy locsolásra forogni kezdő rózsaszál is.

A játszótér egyik legmonumentálisabb eleme a királylány Palotája, amelyben számtalan búvóhely rejtőzik, sőt, a trónteremben egy igazi freskó is látható a plafonon. A gyerekek másik nagy kedvence az óriáshal, melynek gyomrában próbált meg elrejtőzni Péter a mindent látó királykisasszony elől a mese szerint. A hal belseje nemcsak olyan, mint egy hatalmas barlang, de különleges azért is, mert egy csúszdán jöhetnek ki belőle a kicsik. Kívülről pedig úgy van megtervezve, hogy a kicsik kedvükre megmászhassák.

A több, mint 30 millió forintból felújított játszótér teljesen EU-konform, látogatóit pedig téli és nyári nyitvatartás szerint várja: az őszi-téli időszakban 8-19 óra között, a nyári időszakban pedig 8-21 óráig.

A tökéletes szórakozást még játszótéri csőszök is segítik, akik figyelnek a biztonságra, és akiknél különféle játékszerek is kölcsönözhetők, például labda, homokozó készlet, ugráló kötél.

Szilágyi Diána,

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?