Több adókedvezmény sokgyerekeseknek

A háromnál több gyermeket nevelő családokban az adókedvezmény ősszege nemcsak három gyermek után érvényesíthető, hanem a gyermekek számával arányosan nő. Ezt tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium sajtófőnöke azt követően, hogy az érintettek közül többen félreértelmezték a kormánydöntést.

Meszleny László az Észak Magyarország című napilap szerint elmondta: több nagycsaládos az elmúlt napokban telefonon érdeklődött a minisztériumnál, mert úgy vélték, hogy csak három gyermek után érvényesíthetik az adókedvezményt. A sajtófőnök hangsúlyozta: az is félreértés, hogy a háromnál több gyermekes családoknál az adómentesség határa 1 millió 350 ezer forint.

A három vagy több gyermeket nevelőknél a jelenlegi háromezer forintról tízezerre emelkedik gyermekenként és havonta az adókedvezmény összege.

Ennek értelmében például a négygyermekesek 40 ezer, az ötgyermekesek pedig 50 ezer forintnyi havi kedvezménnyel számolhatnak. További gyermekek esetén arányosan emelkedik az igénybe vehető összeg. A szaktárca adatai szerint a támogatás mintegy 550 ezer gyermeket és 170 ezer családot érint.

A tárca ismertetése szerint 2001-ben az egy- és kétgyermekes családok is több támogatáshoz jutnak az adórendszeren keresztül. A jövőre várható 5- 6 százalékos infláció mellett 21 százalékkal növekszik az egygyermekesek támogatása, amely a jelenlegi 2300 forint helyett háromezer forint lesz.

A kétgyermekesek negyvenszázalékos növekménnyel, havi négyezer forintos gyermekenkénti adókedvezménnyel számolhatnak 2001-ben. A kedvezményt a szülők összevontan is érvényesíthetik 

 

Babanet, 2000. augusztus 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?