Te megállnál?
Az apám pár hete elesett az utcán és combnyaktörést szenvedett. Csak a boltba indult, párszáz méterre a lakástól, ismerős terep és mégis. Kissé meglepetten feküdt a földön, először el sem jutott a tudatáig, hogy komoly baj van – azt viszont érezte, hogy egyedül nehezen fog felállni onnan. Várta, hátha segít valaki. De nem állt meg senki. Senki, aki kíváncsi lett volna rá, hogy jól van-e, hogy támaszt adjon vagy mentőt hívjon. Végül egyedül lábra állt, és törött combnyakkal nekitámaszkodott egy kőfalnak, onnan hívott fel. Fél óra volt, mire odaértem, újabb fél óra, mire a mentő kiért.
Persze, lehet, hogy azt hitték, részeg. Hiszen a józan emberek csak úgy nem szoktak potyogni. De arra sem vetemedett senki, hogy ezt lecsekkolja, és ha az is lett volna, akkor is: nem lenne alapvető kötelességünk, hogy segítsünk a bajbajutott társainkon? Közönyös világban élünk, és lehet ellene berzenkedni, de mi magunk tesszük ilyenné. Nem segítünk egymásnak – de azzal nyugtatjuk magunkat, hogy legalább a gyerekekért megteszünk mindent.
Tényleg így lenne? Úgy tűnik, kicsit sem. Az Unicef ugyanis letesztelte, vajon mennyire közönyösek az emberek, ha egy gyerek van bajban. A főváros egyik legforgalmasabb pontján, a Deák téren egy napsütéses tavaszi napon leállítottak egy babakocsit. Nem lehetett rögtön belátni a kocsi mélyére, mert egy textilpelenka takarta. De a kocsiból harsány babasírás hallatszódott. És láthatóan nem volt a közelben sem az anyja, sem más rokona, hogy segítsen neki.
A magányosan álldogáló babakocsiban pedig kitartóan sírt a „baba”. Két órán át. Miközben körülbelül 1000 – vagy annál is több – ember haladt el mellette. És mit gondoltok, hányan álltak meg, hogy megnézzék, tehetnek-e valamit egy magára hagyott csecsemőért? Összesen hatan. Szégyen, nem?
És persze, értem én, hogy azt hihették a továbbhaladók: biztos itt van a közelben az anyja. Hát lehetetlen, hogy magára hagyja a babáját! Vagy, hogy még neki lenne baja abból, ha megállna, és megnézné, mi a helyzet, mit tehet. De attól tartok, sokkal inkább azért mentek el a babakocsi – és az apám mellett is -, mert úgy érezték: nem az én problémám, nem az én felelősségem. Mi közöm hozzá?
Te megállnál hasonló helyzetben, legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről?
Szilágyi Diána, 2012. május 04.
Babanet hozzászólások(18 hozzászólás)
jelentos félreértés tortént.
egy pillanatig sem gonodlom h egy csak nagyvárosban vannak nemtorodom emberek, de ne álltassuk magunkat, egy kozosség minél nagyobb, annál kisebb az egymással valo torodés.fentebb irja is vki h a részeghez mentot hívnak arrafelé, mifelénk tudjuk h hol lakik és h nincs semmi baja, csak sokat ivott...mert ismrejuk.
a rablásrol meg annyit h itt minden nap járok az utcán és még egy 100-ast sem kért senki, ott egyszer voltam, mindjárt ki is raboltak.
a statisztikákba bele se menjunk h az ország mely részén van az a bizonyos falu.v város v nagyváros.
itt azt tudom mondani, amit tapasztaltam, nem érdekel h mi van a tv-ben,hagyjuk a mediát h mit és hogyan tálal.
a lényeg h két orán keresztul uvoltott az a "baba" lehet bárhogy magyarázni a bizonyitványt.
az h sokan nem mernek belenézni ,az is engem igazol, mert ahol én élek és ahogy mi itt élunk, az nem hozza magával azt a gondolatot, h babán kivul bármi más is lehetne benne.babakocsi-baba, lodobogás- az lo és nem zebra.
nem akarok senkivel vitázni, ti is az alapján tudtok nyilatkozni amit tapasztaltok meg én is.
ennyi.
És persze, hogy ismeritek egymást, ismeritek egymás babakocsiját, mert falun élsz, de itt nagyvárosban ugye nem gondolod, hogy ismerem az összes részeg hajléktalant? Majd felsegítem és hazakísérem? :)))
Minél több a város létszáma, ugyebár annál kevésbé lehet mindenkit ismerni, de ez tök logikus.
Xandra is írta, hogy meg sem fodul a fejükben az embereknek, hogy őrizetlenül lehet egy babakocsi. És igen, vannak bunkó emberek, akik csak nézik a kocsit, de Tünci a te kis faludban is tuti találnék egyet-kettőt.
És jéé, mik vannak, nem baba volt a kocsiban, hanem magnó, ugye hogy más is lehet egy babakocsiban, nem csak baba?? :))