Miért is ne tévézzen a kisgyerek?

Továbbra sem ajánlott 2 éves kor alatt egyedül tévéznie egy kisgyereknek, akkor sem, ha a korosztályának megfelelő tartalmat néz.

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége módosította korábbi ajánlását, ami azt tartalmazta, hogy két éves kor alatt a kisgyerekek egyáltalán ne találkozzanak monitorral. Sem a televíziózást, sem a számítógép használatát nem ajánlották korábban. Az új ajánlás ennél egy kicsit enyhébben fogalmaz.

18 hónap alatti gyermek esetén kimondja, hogy élő videóbeszélgetés jó hatással lehet a gyerekre, amennyiben személyes kapcsolattartásra nincs lehetőség. Ez azt jelenti, hogy egy távoli hozzátartozóval videócseten játszani, mondókázni, mesét olvasni jobb, mintha nem lenne semmi kapcsolata a gyermeknek a rokonaival. A vizsgálatok azt mutatják, hat hónapos kor fölött a kisgyerekek már élénken érdeklődnek egy ilyen jellegű beszélgetés, játék esetén.

A szövettség továbbra sem ajánlja, hogy 2 éves kor alatt egyedül tévézzen egy kisgyerek, de elismeri, hogy 18 hónapos és 2 éves kor között nem ártalmas a kisgyerekeknek a televíziózás, HA megfelelő műsort néznek, ÉS felnőttel nézik az adott műsort. A felnőtt pedig megbeszéli a gyerekkel, hogy mit lát, elismétli a hallott szavakat. Tehát valójában a gyerek tanításába vonja be az interaktív felületeket, és nem a saját személyes kapcsolata helyett használja azokat.

Persze, kérdés, ki miért engedélyezi a gyerek számára a tévé nézését. Aki azért, hogy legyen ideje gyorsan kiteregetni, vagy odatenni főni az ebédet, az a szövetség szerint továbbra is hibát követ el, hiszen nem ül a gyermek mellett ezalatt. De vajon a gyermekorvosok, akik ebben a szövetségben az útmutatást írják, vezettek háztartást kisgyerek mellett?

 

A cikk a Scary Mommy cikke alapján készült.

 

Kristályvíz, 2016. október 26.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?