Marilyn Monroe: amikor a szülő egy életre rombol

Eljött a tél. Vagy legalábbis már nagyon kopogtat az ajtón - esetemben a bejárati ajtó alatti résen közlekedik -, és ilyenkor mi sem esik jobban, mint a fárasztó nap végén egy nagy bögre teával-kakaóval-tejjel-forralt borral bekucorodni a fotelbe valami jó könyv társaságában. Nálam valahogy ezekben a hónapokban megnő a gyorsan elolvasott könyvekből rakott kupac. Ennek a kupacnak a tetején pedig jelenleg A díványon: Marilyn Monroe című könyv pihen. 

Mióta megnéztem az Egy hét Marilynnel című filmet - egyszer moziban és sokszor otthon -, azóta valahogy mindent elolvasok róla, ami az utamba kerül. Nem tudom, miért ennyire vonzó számomra a személye, talán azért, mert annyi nehézségen ment keresztül életében, mint kevesen közülünk. És mégis, ragyogott, talán tovább is, mint ahogy bárki más bírta volna – aztán érthetetlen és hirtelen módon kihunyt.

Marilynnek nem volt egyszerű élete, de nem gondoltam volna, hogy ennyire zűrős családi hátteret tudhat maga mögött. Marilyn a könyvben egy fiktív pszichológusnak, Darcey Dale-nek mondja el az élettörténetét, amitől így olyan érzésem volt, mintha valóban Marilyn mesélne nekem, lábát lógatva a kényelmes díványon, vagy éppen durcásan üldögélve. Tudtátok például, hogy az anyja eldobta magától, akkor, amikor ő még csak kéthetes volt? Az apját meg soha nem is ismerte. Gyerekkorában Clark Gable-ről őrzött egy fotót az éjjeli szekrényén, és azt mondogatta, hogy ő az apja. Mivel nem tudta, ki az igazi, akár ő is lehetne. Végül is…

Bár továbbra is többé-kevésbé tartotta a kapcsolatot az anyjával, 16 éves koráig megszámlálhatatlanul sok nevelőcsaládnál fordult meg. Nem egy nevelőapja molesztálta is, de hihetetlen módon ez elviselhetőbb volt számára, mint az árvaház. Sőt, egyik-másik ilyen férget még szerette is…

Marilyn már egész fiatal korától kétségbeesetten vágyott egy gyermekre, egészen pontosan egy kislányra. De olyan kétségek gyötörték, ami talán mások számára is ismerős lehet…

„A legsötétebb gondolataim a gyermekvállalás körül forogtak. Egyes napokon úgy véltem, az életem nem lenne teljes gyerek nélkül, és semmire nem vágytam annyira. […] Máskor viszont úgy gondoltam, hogy nem lenne szabad gyereket vállalnom, nehogy örökölje az anyám érzelmi labilitását. […] Emellett abban sem voltam biztos, hogy képes lennék-e felnevelni. Vajon ugyanolyan rossz anya válna belőlem, mint amilyen az enyém volt? Isten ments, hogy az én lányom is árvaházban kössön ki! Máskor úgy gondoltam, csodálatos anya lennék, hiszen pontosan tudom, mire van szüksége egy gyereknek: mindarra, amit én nem kaptam meg”

Ki tudja, átok-e vagy áldás, hogy Marilynnek nem lehetett soha gyereke. Súlyos endometriózisban szenvedett – lehet, hogy lelki alapon? -, ami a nagy fájdalmak mellett gyakran okoz meddőséget. Számos vetélésen is túl volt, ami az egyébként is labilis érzelmi állapotával együtt iszonyú lehetett.

Forrás: www.postcrossing.com

Egészen elképesztőnek tűnik, hogy mindezek ellenére Marilyn úgy tudott ragyogni a filmvásznon, mint egy valódi csillag. Akik ismerték őt, azt mondják: Marilyn egyetlen pillanat alatt át tudott alakulni olyan nővé, aki szó szerint tündökölt. Mintha valami radioaktív mag aktiválódott volna benne, ami beragyogta az egész lényét. 

Hihetetlenül tragikus sors az övé. Mintha mindenét odaadta volna a világnak, de a szörnyű családi háttér és a szeretet hiánya miatt képtelen lett volna felismerni azokat az értékeket, amiket ő kapott a világtól, és egyszerűen nem tudott boldog lenni ebben az életben. 

Marilyn sorsa újra és újra azt juttatja eszembe, mekkora felelősséggel is bírunk saját gyerekeink felé. Mennyi kisebb-nagyobb fájdalmat okozunk nekik, akár azzal, hogy mellettük vagyunk, akár a hiányunkkal. Azt hiszem, mi mindannyian, minden korban rengeteget tanulhatunk tőle – és talán ebből a gyerekeink is nyerhetnek majd.  

Mátyás Lara , 2013. november 28.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?