Kullancs-para - irtani kellene!

A gyereket már évekkel ezelőtt beoltattam a kullancs enkefalitisz elleni védőoltással, nemsokára lesz esedékes nála a hároméves emlékeztető. Arra is mindig odafigyelek, hogy ha a természetet járják, megfelelően legyen felöltözve és mindig legyen nála kullancsriasztó spray. Még a nyaralásokra is cipeli magával az utóbbit, egy kullancskanál kíséretében. Tudom, most sokan azt gondolják, túllihegem.

Pedig szerintem nem. Jó, belátom, hogy viszonylag ritkán fordul elő, hogy valaki komoly betegséget kap el egy kullancstól. De mi van, ha az pont az én gyerekem? És tudom, hogy a Lyme-kór ellen nem óv az oltás – egyébként már készül az ez elleni vakcina is -, de az legalább időben felismerve remekül gyógyítható.

De egyre több a kullancs, és a nagy számok törvénye alapján ez azt jelenti, hogy egyre több a fertőzött kullancs is. Engem meg kifejezetten szeretnek, gyerekkoromban volt olyan, hogy egyszerre 13 kis dögöt kellett kiszedni belőlem. És a gyerekben is volt már párszor.

Pedig nem erdőben járva szedte össze őket. Egyszer a születésnapi buliján mászott bele egy a házunk hátsó kertjében, egy felfújható medencében ülve. Máskor a Városligetben voltunk a játszótéren, ott fúrta be magát egy aprócska dög a füle mögé. Mondjuk, játszóteres kullancsom nekem is volt vagy harminc évvel ezelőtt. De találtam már benne kullancsot egy osztálybuli után, amit a kerületi napközis táborban tartottunk.

És a legdurvább: egyszer úgy jött haza az iskolából, hogy kettő is volt benne. Egy az arcában, egy a lábszárán. Csak bújócskáztak az egyébként normálisan ápolt és karbantartott iskolaudvaron. Azóta iskolába is kullancsriasztóval a táskájában jár.

Egy EU rendelet miatt ma már nem lehet irtani a kullancsokat, legalábbis szervezetten nem. Ez pedig azt jelenti, hogy az erdőkben, mezőkön egyre nagyobb kullancspopulációból akarva-akaratlanul is hazahurcolunk párat – ha másképp nem, hát házikedvenceink segítségével. No meg ne feledkezzünk meg arról se, hogy azért még egy nagyvárosban is élnek vadállatok: madarak, sünök – utóbbiak kifejezetten sok kullancsot képesek utaztatni magukon, ráadásul az enkefalitisz köztes gazdái. Bár ők maguk nem betegszenek meg tőle, a vérükben lévő kórokozókkal simán megfertőzik a rajtuk élősködő kullancsokat, amelyek aztán emberre átkerülve már okozhatnak problémát.

Szóval, én bizony parázom a kullancsoktól. Pontosabban az általuk terjesztett betegségektől, meg attól, hogy egyre többen lesznek a közvetlen lakókörnyezetünkben is. Hogy már akkor is érdemes lesz használni a kullancsriasztó spray-t – ami egyébként nem két fillér -, ha csak a kertben akar egy kicsit rendezkedni az ember, vagy netán ki akar ülni olvasni egy jót a napra. Vagy mi legyen a mezítláb fűben járással, a fűben hempergéssel, az árnyas helyeken szunyókálással?

Jó lenne, ha szervezett módon lehetne védekezni ismét ellenük. Mert a védőoltás persze remek dolog – bár kétélű fegyver, hiszen ott van az a pár százalék esély, hogy valaki mégsem védett tökéletesen, és a megjelenő tüneteket másra fogja az oltás miatt -, és az is jó, hogy vannak ezek a riasztószerek. De azért mégiscsak az lenne a leghatékonyabb megoldás, ha valamilyen módon gátat szabnának a kullancsok elszaporodásának.

Mi volt a legextrémebb hely, ahonnan kullancsot vittetek haza? És volt már olyan eset, hogy fertőzést kapott valamelyik családtag kullancstól? Hogy álltok az oltással?
 

Szilágyi Diána, 2012. április 18.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2012 04 18. 13:23
Sziasztok!
Én hivatalból rengeteget járok erdőbe, illetve most készülünk egy erdő közepébe költözni. Sajnos engem is szeretnek ezek a kis dögök. Oltásunk persze van, de sprayt nem szoktam használni (nincs annyi kullancsriasztó a világon, ami nekem kellene, meg gondolom, az abban lévő anyagok sem épp egészségesek).
Szerintem annyi a lényeg, hogy idejében észrevegyük a kis élősködőket. A kullancsnak csak egy testnyílása van. Éhesen belénk mászik, és elkezdi szívni a vérünket. Aztán elégedetten emészt. Végül belénk üríti a salakanyagait. Igazából csak ez utóbbi veszélyes, ilyenkor fertőz. Ha még ez előtt, vagyis néhány órán belül eltávolítjuk, nincs gond. Szerintem a legjobb módszer, ha pár óránként (pl. minden pihenőnél), de legkésőbb hazaérve azonnal átnézzük magunkat és a gyereket. Persze úgy kell kiszedni, hogy közben ne jusson eszébe belénk öklendezni, vagyis nem szabad tekergetni, nyomorgatni, hanem akár kanállal, akár puszta kézzel, de gyorsan, határozottan. Ha véletlenül beszakad a feje, nem baj, azt pár nap alatt kilöki magából a szervezetünk.

Dia, én még ilyenről nem is hallottam, hogy szelektíven tudnának kullancsot irtani. Miért tiltották be vajon? Van erről valami háttéranyagod?
→ válasz erre
2012 04 19. 22:02
A legextrémebb hely, ahol ugyan nem belénk, hanem a kutyába ment a kullancs: 2x2 sávos forgalmas ( =levegőszennyezett) főút melletti emeletesház körüli kb. 2 méter széles bokorsávban.

Okosok szerint jó ötlet a nadrágszárat betűrni a zokniba. Bénán néz ki valóban, és jól meggyűrődik a gatyó is. De fizikailag megakadályozza, hogy a kis dög bemásszon.

Kutyáknak ugye ott van a kullancs/bolhanyakörv, ami 7 hónapig véd. Kíváncsi lennék rá, hogy emberrel is megoldható-e, mármint, mondjuk bokapántként? Merthogy a kullancs leginkább a fűből-aljnövényzetből küzdi fel magát ránk, ott érdemes elkapni.
→ válasz erre
2012 04 20. 11:22
Sziasztok!
Az únióban annyira nincsen kullancsveszély, hogy különböző környezetvédelmim okokra hivatkozva betiltották a vegyszeres irtást, mivel ott a kockázatis arányok teljesen mások. Mi meg csatlakoztunk, így ránk is vonatkoznak a szabályok.
Ezzel kapcsolatban az a durva, hogy két magyar kutató felfedezte, hogy egy bizonyos gombafajtával meg lehet állítani a kullancsok szaporodását, trjedését, de az únió minden eszközzel megakadályozza ennek a gyártatását, olyan gyógyszerkönyvi szabályozásokkal, amiket 10 éven belül esélye nincs teljesíteni a feltalálóknak.... no comment. Majd akkor fognak észbekapni, ha a kullancspopuláció elkezd nyugaton is szaporodni, aggasztóan.

@manguszta: a nyakörves téma első blikkre jó, aztán nem :-) Maga anyakörv méreggel van átitatva, az állatoknál is nagyon komolyan le van szabályozva, mekkora állatra milyen örvet tehetsz, a hatóanyagtartalom miatt.
És az nem úgy van, hogy rárakod és minden oké. Legalább egy nap kell a védettség kialakulásához. Beszívódik a cucc a bőrén keresztül (folyamatosan) és az kerül vissza, (szintén folyamatosan) a bőr egyéb felszíneire - tehát nem csak a nyakra. Szval, ez nem járható út, sajnos.

A legextrémebb kullancsélmény januári 2 fokban, térdig hóban mászkálás után a kutyában. Friss pici téli kullancska...
→ válasz erre
2012 04 25. 10:08
Vannak már természetes alapanyagú riasztószerek, amiket csecsemőre is lehet fújni/kenni, és ugyanilyen alapú boka-karszalag. De ezek mellett ugyanúgy kell ellenőrizni óránként, hogy van-e valami, mert nem zárja ki, csak csökkenti a kullancsveszélyt.
Én nem tudom, nem lehetne-e valahogy megtámadni ezt az Uniós szabályt, valami nagy összefogással, vagy akárhogy. Rettenetes tényleg itt az országban a fertőzöttség, és már hallottam olyan verziót is, hogy pont az oltások körüli lobbi áll a háttérben...
→ válasz erre
2012 04 26. 21:30
De ráadásul az oltás a kettő közül csak az egyik betegség ellen véd... Azt azért annyira nem szeretném hinni, hogy készakarva kitennék az embereket annak is, amire nem jó az oltás, csak hogy eladják az oltást...

Ja, és a Polivitaplex / Polybé szedése nem használ kullancs ellen...
→ válasz erre
2012 04 26. 21:35
A rend kedvéért azért, tényleg érdemes csínján bánni az "irtsuk ki" - gondolkodással. Annakidején tökjó ötletnek tűnt a DDT, rovarirtónak. Aztán majdnem kipusztult a madárvilág színe-java, mert ugyan rájuk nem hat a méreg, a tojások héja viszont ellágyult = nem tudták kikölteni a fiókákat = nem voltak utódok... Azt kéne megvizsgálni, miért szaporodnak el a kullancsok ennyire, mit rontunk, rontottunk el? És arra koncentrálni.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?