Kétapás szülés

 

Az Egyesült államokbeli Lexingtonban négyes ikrei születtek egy homoszexuális párnak. A három fiú és egy kislány gyermeknek a Michael, Jacob, Tristan és Taylor keresztnevet adta biológiai édesapjuk, a 36 éves Michael Meehan és élettársa, a 31 éves Thomas Dysarz.

A Herald-Leader című napilapnak Dysarz elmondta, hogy segédkeztek a szülésnél, és mind a négy baba az apjára hasonlít. A gyermekek a tervezettnél kilenc héttel korábban születtek meg péntek este, de mindannyian egészségesek.

A 23 éves anyának, akit januárban mesterségesen termékenyítettek meg, már van három saját gyermeke, köztük egy ikerpár is. Most július óta kórházban volt, és császármetszéssel segítették az ikreket a világra. A fiatalasszony a homoszexuális párral azok fodrászatában ismerkedett meg.

Kentucky államban a szülés előtt három nappal lemondhatnak a béranyák szülői jogaikról. A mostani esetben azonban még adoptálásra sincs szükség, mivel a gyermekek biológiai apja Michael Meehan.

 

(Forrás: MTI)

   

   

2002. július 30.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?