Ilyenek voltak a mi apukáink
Amikor én gyerek voltam - réges-régen, egy távoli galaxisban -, akkor az apák még mások voltak, mint manapság. A mi apáink sokkal inkább elérhetetlenek, érinthetetlenek voltak számunkra, mint a gyerekeinknek a sajátjuk. Vagy legalábbis így emlékszem.
Az apák akkoriban korán nősültek, hiszen a nők is korán mentek férjhez, a diákszerelmek gyakran teljesedtek így ki. Így hát az sem volt ritkaság, hogy húszas éveik elején már ott találták magukat a családfő-családapa szerepében.
Aztán hívott a haza, elmentek katonának, és mire letelt a két (három) év, addigra a gyerekeik talán már meg sem ismerték őket. De az apák nem adták fel, és visszaszerezték a trónt a család élén.
Az én gyerekkoromban az apák mindenhez értettek. Villanyt szereltek, alapot ástak, olajkályhát üzemeltek be. Tudták, a dughagyma melyik vége való a földbe és mivel kell permetezni peronoszpóra ellen. Játszani nem nagyon lehetett velük, mert arra nem értek rá, na meg kedvük sem nagyon volt 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás után. De az ovi legalább sokáig tartott nyitva.
Gyerekkoromban az, hogy apa mosdik-anya főz, senkinek sem szúrt szemet. Vagy hogy apa tévézik–anya vacsorát főz. Apa motort szerel–anya életet lehel a keverőtárcsás mosógépbe. Ez volt a világ rendje, ha valaki lázadozott is ellene, a hangját senki sem hallotta.
Amikor én gyerek voltam, az apák a csecsemők közelébe sem mentek, legfeljebb egy-egy családi fotó erejéig. Nem cseréltek pelenkát, nem jártak játszótérre a többi bilifrizurás közé. Ha elesett a csemete, nem adtak puszit a bibis térdre. Katonadolog! – csaptak a gyerek fenekére, hessentgették vissza játszani oda, ahonnan jött.
Ha szépen kértük, adtak pénzt Pajtásra vagy takarékbélyegre - az én kedvencem a kirándulós meg a fogmosós Makk Marcis bélyeg volt. Elsőnek olvasták ki az iskolában vásárolt Hahotánkat, Kockásunkat. Értették a viccet, nagyokat nevettek. Az apák abban a korban szerették a könnyen érthető, nem túlmagyarázandó poénokat.
Nem tudták az osztályfőnökünk nevét, a technikatanárét is csak azért, mert annak idején őket is tanította. Gondot okozott számon tartanai, tulajdonképpen hányadikba is járunk. Hogy kik a legjobb barátaink, nem volt érdemes megjegyezni, hiszen úgyis havonta változott, tehát nem is fordítottak erre energiát, ez a mi magánügyünk volt. Nem kellett lecsekkolni senki hátterét, hiszen abban az időben mindenki egyenlő volt, ugyanolyan környezetből jött.
A mi apáink mára a gyerekeink nagyapjává léptek elő. Őket már viszik kirándulni, nem számolják a gombóc fagyit, amit ebéd helyett tömnek beléjük. Együtt szerelik a bicikliket, a hinta kötele sosem szakadt a diófán. A gyerekeink nem is értik, miről beszélünk, amikor azt mondjuk: a mi apáink anno elérhetetlenek és érinthetetlenek voltak számunkra.
Te hogy emlékszel vissza: gyerekkorodban milyenek voltak az apák?
Nágel Zsuzsi, 2013. június 10.
